Nem éppen dugulást akartam kezelni a Balatonról

Jól megérdemelt balatoni pihenés?

Úgy kellett nekem a balatoni nyaralásunk, mint egy falat kenyér. Már nagyon fáradtnak éreztem magam, és az volt a gondolatom, ha valamivel nem tudok feltöltekezni de most és azonnal, végleg lemerülök. Nagyon húzós időszakon voltam túl a munkahelyemen, rendesen megviseltek az elmúlt napok történései. Így aztán az első adandó alkalommal beterveztem a szabadságaimat és úgy döntöttem, irány a magyar tenger. Egy perccel sem akartam többet várni mindezzel. Amikor megérkeztem a nyaralónkba emlékszem, hogy első este csak eldőltem a kanapén, és elnyomott az álom. Nagyon jóízűt aludtam, és azt kell hogy mondjam, hogy abszolút rám fért már a kikapcsolódás és egy kiadós alvás. A testem szinte kiáltott azért, hogy álljak meg egy kicsit.

Másnap délig sikerült szundikálnom, amikor is egy kétségbeesett telefonhívás ébresztett fel. A testvérem volt a vonal túlvégén, de kellett egy kis idő, amíg lenyugszik, és számomra is érthető módon el tudja magyarázni, mi a baj. Hát hogy képzeljem el, szerinte eldugult a WC, semmi nem megy le rajta. Próbált háztartási pumpával segíteni egy kicsit a duguláson, de nem sok eredménnyel járt. És hát hogy ő még ilyennel sosem találkozott, most mitévő legyen. Meg kell, hogy mondjam, nem éppen így képzeltem el a balatoni lazítást, hogy innen a távolról fogok telefonon keresztül megszakérteni egy dugulásos problémát. De amíg lefőtt a kávém, és elkezdtem belekortyolni, hogy magamhoz térjek a félálmomból, elkezdtem kutatni az emlékeim között. Nemrég ugyanis nekem is hasonló problémával kellett szembenéznem, és akkor sikerült megfelelő segítséget találnom.

Ezt a linket keressétek fel, ha dugulás elhárításban kérnétek segítséget

Ahogy kutakodtam az interneten, rá is találtam arra a szerelő brigádra, akik a legutoljára segíteni tudtak a problémámon Gyorsan el is küldtem a vizgazfutesszerelo24.hu/dugulaselharitas linket a tesómnak, és igyekeztem megnyugtatni őt. Mondtam neki, hogy ha valahol, akkor itt biztosan jó kezekben lesz a problémája. A csapat ugyanis mindenféle dugulásos problémával kapcsolatban igen felkészült, legyen szó csőtörésről, csatornázási problémáról, vagy ne adj’ isten WC problémáról. Nem is olyan régen én is WC duguláshoz hívtam ki őket, és pillanatok alatt megoldották a problémát, nem lesz gond – így igyekeztem megnyugtatni a kétségbeesett tesómat a vonal túlvégén. “Nincs olyan makacs dugulás, amivel ez a csapat ne tudna elbánni, ráadásul mindenhez van szerszámuk, profi felszereléssel fognak érkezni, ne aggódj” – tettem még hozzá megnyugatásként.

Javasoltam a tesómnak, hogy a vizgazfutesszerelo24.hu/dugulaselharitas oldalon keresse ki a csapat telefonszámát, és akár nyugodtan kérjen visszahívást is, hamar meg fog csörrenni a telefonja. Egyébként is ahhoz képest szerencsés helyzetben van ott Szigetszentmiklóson, mert a vizgazfutesszerelo24.hu/dugulaselharitas csapata Budapesten és Pest megyén belül akár egy órán belül is vállalja a kiszállást! Amikor sikerült kicsit megnyugodnia, letettük a telefont, és megbeszéltük, hogy nap végén keressük egymást. Így is lett. Akkor már egy sokkal nyugodtabb hang szólt bele a telefonba. A tesóm nem győzött hálálkodni nekem, hogy megmutattam neki a vizgazfutesszerelo24.hu/dugulaselharitas oldalt, mert ő még ilyen rendes és segítőkész brigáddal nem találkozott. Már a telefonos egyeztetés során minden nagyon simán ment, és a szakemberek valóban egy órán belül ott álltak az ő fürdőszobájában, hogy segítsenek megoldani a problémát.

Ajánlom mindannyiótoknak, aki hasonló problémával küzd, nyugodt szívvel vegyétek fel a szakemberekkel a kapcsolatot! Nekünk bevált 🙂