Egyetlen hely van a világon, ahol úgy érzem hogy mindig nyugalom van, amit semmi sem zavarhat meg: ez a Balaton. Sokáig nem volt saját nyaralónk, viszont a nagyszüleimnek volt egy házuk a Balaton partján és nyáron nagyon sok időt töltöttünk el itt. Azt figyeltem meg, hogy ennek a háznak a kertjében mindig teljes nyugalom uralkodik. Amikor itt tartózkodtak, még azok a rokonok sem kezdtek el veszekedni egymással, akik egyébként nincsenek túl jóban. Valamiért mindenkire békítő hatással volt a Balaton közelsége. Én mindig nagyon jól érzem magam ha víz közelében lehetek, legyen szó akár egy kisebb tavacskáról vagy egy folyó partjáról. De a Balatont semmi sem tudja felülmúlni. Így hát elmondhatom, hogy részben a régi szép emlékek, részben a víz szeretete volt az oka annak hogy mindig arról álmodtam, legyen egy saját balatonparti nyaralóm. Sok év alatt végre sikerült megvalósítanom ezt az álmomat. Vettünk egy telket, és elkezdtünk építkezni.
Már olyan jól halad az építkezés, hogy lassan el kell gondolkozni azon, hogy milyen nyílászárókat szeretnénk majd a nyaralóba. Szerencsére van egy nagyon jó ismerősöm, aki nemrég cseréltette le az összes ablakot a lakásában. Tőle kaptam meg üzenetben a következő linket: Pergola – Marshall Ablak / Ajtó.
Hamarosan meg is nyitottam a weboldalt. A marshallablak.hu felülete nagyon megtetszett, mert már első ránézésre látszott rajta hogy egy nagyon igényes honlapról van szó. Minden kis részletre odafigyeltek a tervezéskor: összhangban vannak egymással a betűk, a színek, és a fényképek is. Az én számomra egyébként is különlegesen fontos, hogy egy honlapon legyenek elhelyezve fényképek. Hogyha olyan cég oldaláról beszélünk, amely termékek értékesítésével foglalkozik, akkor ez még inkább lényeges. Senki sem szeretne megrendelni vagy kiválasztani olyasmit, amit még képen sem látott.
A barátom által elküldött link arra az oldalra vezetett, ahol a pergola tekinthető meg. Annak ellenére, hogy én elsősorban az ablakok és ajtók iránt érdeklődve nyitottam meg a felületet, mégis felkeltette a figyelmem a pergola is. A „Pergola – Marshall Ablak / Ajtó” oldalt olvasva megtudtam, hogy a pergola egy olyan megoldás, amely külső helyiségek például teraszok árnyékolására való. A tetőszerkezet lamellákból áll, amelyek mozgathatók. Ennek köszönhetően a nyári melegben szolgálhatnak csupán árnyékolóként, miközben tökéletes szellőzést biztosítanak. Télen vagy hidegebb, esősebb időben viszont a lamellák bezárhatók, ezáltal a tető teljesen összefüggővé és zárttá válik. Az ilyen tetők felépíthetőek önmagukban, de falhoz is rögzíthetőek.
Miután eleget olvastam a pergoláról, átléptem a kezdő oldalra, ahol egy szépen összeállított és nagy gonddal megszerkesztett videó fogadott a termékekről. Megtudtam hogy a MARSHALL az egyik legmodernebb ablak és ajtó gyártó cég Közép-Európában. Többször is kapott már a legjobb ár-érték arányú termékekért járó díjat, valamint a legnépszerűbb hazai márkáknak járó kitüntetést is elnyerte. Készítenek ablakokat és ajtókat pvc-ből, fából, és alumíniumból egyaránt. Szintén elérhetők tolóajtók, bejárati ajtók, erkélyajtók, ajtópanelek.
A pvc nyílászárók abban az esetben bizonyulnak a legjobb választásnak, amikor nagyon fontos a hőszigetelés. Az alumínium változatokat általában modern családi házak, irodaházak, közösségi épületek esetében alkalmazzák. Sokan vannak akiknek viszont a fából készült ajtó és ablak „az igazi”. Rólam is elmondható, hogy szívesebben választanék természetes alapanyagból készült nyílászárót, főleg most hogy egy nyaralóról van szó. Szerencsére a marshallablak.hu-nál ez is megoldható.