Nemsokára nyugdíjaznak, és úgy gondoltam, mivel sajnos már özvegy vagyok és a gyerekeim is kirepültek a fészekből már, hogy visszatérnék gyerekkorom színhelyéhet, a Balatonhoz. Ezért figyelemmel kísérem egy ideje már a balatoni híreket, hogy lássam, mi a helyzet arrafelé, milyen az élet ott mind anyagilag mind hangulat szinten. Két éve tervezem ezt, és két éve olvasom a balatoni híreket, mert már nagyon vártam, hogy vére leköltözzek, és mert ettől úgy éreztem, szinte már ott vagyok, már oda tartozom.
Ki is néztem a kis házikómat, már meg is vettem, viszont szeretnék rajta egy-két dolgot módosítani. Ilyen például az, hogy napelemet szeretnék használni. Annyira amennyire lehet ugyanis szeretnék elszakadni a világtól a kötelezettségektől, a szolgáltatóktól. A fiam ajánlott egy oldalt, ahol utána nézhettem a napelemnek, mint olyannak. Nagyon tetszik! Az olyan laikusoknak is teljesen érthető, hogy mi is ez, miért is jó ez, mint amilyen én vagyok, ami bevallom jó érzés. Megtudtam mindent, amire szükségem volt: hogy miért jó ez, hogyan és mennyi idő alatt térül meg, hogyan működik maga a telepítés, aztán az élet a napelemmel, hogy én tárolok-e magamnak a fennmaradt energiát, vagy “visszaadom” a szolgáltatónak, amiért még fizetnek is! Szinte hihetetlen!
Mivel nagyon tetszett, amit ott láttam, kértem tőlük egy megbeszélést, amire holnap után kerül sor, a fiam is velem jön, hiszen azért szükségem van egy fiatalabb szemre, fülre is, hogy tájékozódhassam a napelemek világában.
Alig várom, hogy a balatoni híreket a napelemmel működtetett kis házikómból olvashassam!