Mindig hatalmas a tömeg és a nyüzsgés a Balatonon a nyári szezonban. Magyarország, sőt Közép-Európa legnagyobb tavának rengeteg látogatója akad a nyári szünetben. A magyar tenger mentén temérdek nyaraló, hotel, falu és város sorakozik és maga a tó hajósoknak, fürdőzőknek, horgászoknak és vitorlázóknak ad szórakozási és pihenési lehetőséget. Az emberek egész nap fürdőznek és aktív programokat végeznek, mikor ellátogatnak a magyar tengerhez. A rengeteg mozgás, a tihanyi kirándulás és napozás után jól esik az embereknek valami frissítő ital és étel. A legtöbben halat és lángost szoktak enni ekkor, de a nap fáradalmai után szinte bármi megfelel ilyenkor. A víz szinte elszívja az ember energiáját, ezért mindenki éhesen jön ki a fürdőzés után. Ezt kihasználva, rengeteg étterem és kifőzde nyílt a Balaton mentén. Egyre több, különböző fajta ételeket áruló stand jelenik meg, hiszen hatalmas bevételt jelent a tulajdonosoknak az éhes tömegek áradata a nyári szezonban. Emiatt csúcsidőben rengeteget kell dolgozni és soha nincs vége a sürgés-forgásnak a kánikulában. De mindez megéri, mert nagy hasznot tudnak húzni a nyári szünetben az éttermek. Szinte mindig keresnek munkaerőt, hogy fenn tudják tartani étkezdéiket és minél több embert tudjanak kiszolgálni a fürdő szezonban.
Miután az egyik ismerősünk elmesélte, hogy mennyire jól keres egy Balaton menti étkezdével, mi magunk is elgondolkodtunk azon a családommal, hogy megérné egy kis családi vállalkozást működtetni nekünk is. A bátyám végzettsége szerint szakács, ezért akár el is tudnánk indítani a folyamatot probléma nélkül.
Rengeteg dolognak utánanéztünk ezzel kapcsolatban és az említett ismerősünk is sok mindenben segítségünkre volt. Rengeteg munkával jár egy ilyen vállalkozás elkezdése, főleg, mivel étellel kapcsolatos. Minden szabályt szigorúan be kell tartani, ellenőriznek minket, az épületnek meg kell felelnie minden kritériumnak. A sok munka és belefektetett energia végül meg fogja hozni a gyümölcsét és, mivel már korán elkezdtünk mindent szervezni, talán a következő szezonra már ki is nyithatunk.
Miután minden kritériumnak és előírásnak megfelelt az épület belső felépítése és berendezése, az étkezde külső része következett. A színeket és a dekorációt édesanyánkra bíztuk és még az elnevezésben is az ő tanácsát kértük ki. Az ő feladata a kreatív részek kiötlése volt. Addig mi a gyakorlati részekre koncentráltunk. Mivel a Balatonon rengeteg ember fordul meg éjjel-nappal a nyári szezonban, ezért valamilyen biztonsági rendszer beszerelésén gondolkodtunk. Az étteremben rengeteg fontos, drága eszköz és alapanyag található, amit nem szeretnénk, ha megrongálna vagy ellopna valaki. Hiszen hallottunk már olyat környékbeli éttermek tulajdonosaitól, hogy megrongálták az épületet és ilyenkor fontos, hogy készüljön az esetről videó. Úgy döntöttünk, hogy beszerelünk egy kamera rendszert, mert szeretnénk biztonságban tudni az éttermünket, főleg ennyi munka után. Azonban már így is rengeteg pénz elment az egész vállalkozásra, az eszközökre, az alapanyagokra, ezért a kamera és riasztó rendszerhez egy olcsóbb és egyszerűbb megoldást szerettünk volna kitalálni. Sokat keresgéltünk az interneten, utánanéztünk, hogy egy szakember mennyi pénzért szerelné be a biztonságtechnikai eszközöket, de még mindig sokalltuk az árakat.
Egy idő után rátaláltunk egy webáruházra, ahol rengeteg elektronikus, telefonos, autós, motoros, otthoni, hangtechnikai és biztonságtechnikai eszközt árulnak. Ez a Metroman webshop, ahol szemmel láthatólag több száz termék közül lehet kedvünkre válogatni. A Metroman egy nagykanizsai székhelyű üzlet, ahonnan rendelés után személyesen vagy kiszállítással is átvehetjük rendelt árunkat. A termékek a korábban említett kategóriákba sorolva találhatók meg. Rendezettségüknek hála, akár pár perc alatt rátalálhatunk a keresett kellékre. A Metroman webáruházában könnyen és gyorsan rábukkanhatunk a csoportosított termékekre.
A kamera rendszer például a biztonságtechnika kategórián belül található. Ebben a csoportban még három alkategória látható, amik a kamerák, a riasztók és széfek. Az itt található eszközök mind hozzájárulnak biztonságunkhoz és tökéletesek lennének az éttermünk védelmére. A kamera rendszeren kívül, a riasztó is hasznos biztonságtechnikai eszköznek bizonyulhat, mivel hangja gyorsan elijesztheti az illetéktelen behatolókat. Amikor gyermekkoromban betörtek a házunkba, a mozgásérzékelős riasztó bekapcsolódott, aminek hála a tolvajok elmenekültek azonnal. Egy ilyen rendszer beszerzése létfontosságú lehet egy ilyen forgalmas területen. De rendelés előtt mindenképp meg kell nézni a riasztók és kamerák árát. Attól tartottam, hogy soha nem fogunk olcsón, megbízható riasztó vagy kamera rendszert találni. Kellemes meglepetésként ért, amikor a Metroman honlapján csupán pár ezer forintért bukkantam rá riasztókra. Riasztók alatt nemcsak a betolakodókra figyelmeztető eszközöket érthetjük, hanem a mérgező gázokat, füstöt jelző vagy mezőgazdasági riasztókat is. Ezek mellett megtalálhatók a hagyományos mozgásérzékelők és szirénás riasztók is. Ezeknek beszerelése és üzemeltetése egyszerű, még a hozzá nem értőknek sem okozhat problémát. Az egyszerűsége és kedvező ára ellenére minősége kiemelkedő. Tartós riasztókat tudunk vásárolni olcsón, sőt, az év minden napján akciókkal is találkozhatunk a Metroman webáruházban, ezért az eredetileg kedvező áron kapható termékeket, még olcsóbban megrendelhetjük. Ezért érdemes szemünket az akciós termékek kategóriáján tartani.

A kamera rendszerek kategóriájába ellátogatva szinte úgy érezhetjük, mintha egy kamera szaküzlet webáruházát böngésznénk. Választhatunk kültéri, beltéri, napelemes, rejtett, vadkamerák, álkamerák és éjjellátó távcső kamerák közül is. Sőt, még mikrofont is lehetőségünk van rendelni, amit a megfigyelőrendszerhez tudunk csatlakoztatni. A legmodernebb technológiákkal találkozhatunk anélkül, hogy otthonunk kényelméből kimozdulnánk. Ha személyesen szeretnénk vásárolni hasonló eszközöket, egy szaküzletet kéne keresni és oda ellátogatni. Azonban a Metroman széles kínálatának köszönhetően, bármit megtalálhatunk, amire szükségünk van.
Egy nagyobb családi ház, vagy ez esetben étterem megfigyeléséhez nem elég egyetlen kamera, ezért a kamera rendszerek alkategóriáját nyitottuk meg, hogy egy csomagban több kamerát is rendeljünk. Kapható négy, nyolc és még tizenhat darabos kamera rendszer is, attól függően, hogy mekkora hely megfigyelésére van szükségünk. Nekünk talán elég a négy darabos, minden sarokra egy. A darabszámon kívül még több fajtát különböztethetünk meg funkcióik alapján. Például, hogy készít-e felvételt a kamerázott területről vagy képes-e automatikus közelítésre. Ára természetesen ezektől a funkcióktól is függ és ezek alapján mindenki el tudja dönteni, hogy neki mekkora védelemre van szüksége.
Üzletekben, így éttermekben is hasznos lehet a széf beszerzése. A napi bevételt nem mindig biztonságos magunkkal vinni zárás után a zsebünkben. Szerencsére a Metroman webáruházban, a biztonságtechnikai kategóriában még széfeket is találhatunk. Ezek a széfek lehetnek könyvbe rejtettek, számzáras és digitális széfek. Használatuk egyszerű, méretük pedig kicsi, ezért könnyen elrejthetjük szinte bárhova üzletekben. A kisebbek ára csupán pár ezer forint, de használatukkal rengeteg pénzt megóvhatunk.
Összességében, a Metroman webshopjában minden olyan biztonságtechnikai eszközt megtaláltunk, amire éttermünk biztonságos működtetéséhez szükségünk lehet. Mindezt perceken belül, a saját otthonunk kényelméből sikerült megrendelni. A Metroman kiemelkedő raktárkészletének köszönhetően, több száz elérhető termék közül válogathatunk az év minden napján. Termékeik száma napról-napra nő, hiszen szakembereik folyamatosan újítanak és kiegészítik virtuális polcaikat a legújabb és leghasznosabb árukkal. Már 25 éve ezt teszik, ezért is ilyen kiemelkedő minőségű minden termék, ami a Metroman honlapján található. Az évek során kitapasztalták, hogy mely termékek és márkák azok, amiknek beszerzése megéri nekik és a vásárlóknak is. Így lehetséges az, hogy kedvező áron találhatunk náluk jó minőségű, márkás termékeket.
Az ár, a széles választék és a minőség mellett további előny, hogy rendeléskor lehetőségünk van a kiszállítást automatába, csomagpontra vagy házhoz kérni. A Metroman készletének és gyorsaságának hála, akár már másnap ajtónk előtt várhat minket a rendelt csomagunk. Aki megteheti, az nagykanizsai üzletekben személyesen is átveheti a rendelt csomagot, de a házhozszállítás a legkényelmesebb lehetőség, amit választhatunk. Ilyen választék, szolgáltatások és árak mellett mindenképpen megéri ellátogatni a Metroman webáruházába és tüzetesen átnézni termékeik széles kínálatát.