A Balatonra nyaralni, pihenni járnak az emberek. Szeretem a környék éttermeit, mindig lehet valami jót enni, de van, hogy inkább főzne az ember. Rengeteg az étterem, a büfé a tó környékén, de a pizza és a hamburger, a gyorsan a parton elkészített ételek is unalmassá válhatnak egy 2 hetes nyaralás során.
Sokan vallják azt, hogy nem főznek a nyaralásuk alatt. Mások viszont éppen az unalom, a diéta, vagy valamilyen speciális étrend, allergia miatt kényszerülnek arra, hogy főzzenek, persze csak ha van rá lehetőségük.
Azok a tapasztalataim, hogy míg a fővárosban a legtöbb vendéglátó egységnek már van a speciális étrendekhez, allergiákhoz alkalmazkodó menüje, a Balaton körüli kisebb falvakban ez nem terjedt el.
Érthető is, hiszen a partmenti büfék nem engedhetik meg maguknak, hogy tartsanak egy teljesen külön sütőt a gluténmentes ételeknek, hogy az étel semmiképpen se érintkezzen liszttel. ez csak egy példa a sok érzékenység közül.
Megvan a hangulata a parton vett lángosnak, a főtt kukoricának, az évek alatt változatlan retro hamburgereknek is.
Ezek a termékek nem olcsók. A Balatoni érzésnek, az ételeknek, az italoknak megvan az ára, hiszen a legtöbben egész évben az ekkor befolyt összegből tartják fenn magukat.
Bármi is legyen az oka annak, ha főzni szeretnénk a nyaralásunk alatt, érdemes tisztában lenni vele, hogy milyen lehetőségeink vannak a bevásárlásra.
A sok Balaton körüli üzlet közül a legkevésbé a sarki kisboltokat ajánlom. Ezek, főleg, ha nyaraló övezetben vannak, jóval drágábbak, mint ami az átlagos pénztárcának vállalható lenne. Vettem én már vasárnap este 1000 Ft-ért 1 kg kenyeret a Balatonnál, és nem szeretném megismételni. De akkor és ott csak ez a lehetőségem volt.
Amikor nyaralni megyek, általában alaposan megtervezem nem csak azt, hogy mit fogok csinálni, milyen látványosságokat fogok meglátogatni a környéken, hanem azt is, hogy mit fogok enni.
Természetesen azokon a napokon, amikor nem fér bele az időmbe, nem főzök, de reggelizni ilyenkor is kell.
Már tisztában vagyok vele, hogy a Balaton mellett milyen boltok vannak, melyikbe mehetek nyugodt szívvel és milyen árakra kell számítani.
A nyaralásom alatt nem kapom meg az akciós újságokat, így van, hogy nem tudom, mit érdemes megvenni, ha pont a nyaralásba esik a heti váltás.
A nyaralás drága, igyekszem ilyenkor úgy főzni, hogy finom, laktató, de olcsó ételek kerüljenek az asztalra.
Az akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag oldal segítségével pedig mindig képben vagyok, hogy éppen mi az akciós a Balaton környéki üzletekben.
Az akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag persze nem csak nyaraláskor hasznos. Nem szeretem lapozgatni a reklám újságokat, ezért is kerestem egy olyan oldalt, ahol az összes reklámújságot megtalálom.
Itt egy helyen látom minden üzlet kínálatát, kényelmesen, a telefonomon meg tudom nézni, hogy éppen mi az akciós. Sokszor akkor nézem meg, mikor vásárolni megyek. Van időm átlapozni a tömegközlekedésen, és fejben ki tudom találni, mi legyen a menü a leértékelt termékekből.
Például, amikor húslevest készítek, mindig olyan húst teszek bele, ami éppen le van árazva. Sok ilyen példa van. Van, hogy nincs konkrét ötletem, mikor elindulok vásárolni, és az üzletbe vezető úton nézem meg, éppen mihez lehet a szokásosnál olcsóbban hozzájutni, akkor azt veszem meg.
Nem is olyan rég például csirkét akartam készíteni zöldségekkel. Alapvetően csirkemellre gondoltam, de megláttam az üzletben, hogy 419 Ft volt 1 kg csirkecomb, így átvariáltam a menüt, és nagyon finomat készítettem, olcsóbban.
Nem csak itthon, de a nyaraláskor is mindig figyelek rá, hogy a lehető legjobb ajánlatokat fogjam ki, ezért mindig figyelem a akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag oldalt, hogy megtudjam, melyik üzletben éppen mit lehet olcsón megkapni.
A akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag oldal pedig éppen ebben segít. Segít, hogy még a nyaralásomkor is pontosan tudjam, hogy mikor vannak akció váltások, hogy a Balaton környéki üzletekben éppen mi az akciós, melyikben éri meg jobban vásárolni.
Mivel a Balaton környéke alapvetően sokkal drágább, mint a főváros, szerintem nagyon jó, hogy akár e-mailben is kaphatok értesítést a akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag oldalról, hogy mikor váltottak akciót, hogy melyik üzletbe éri meg most menni.
A drága nyaralások megmentője is lehetne ez az oldal a rengeteg akciós újsággal, ami szerintem az egész ország területén kiválóan használható, hiszen bárhol is legyünk, találunk olyan üzletet, aminek az akcióit meg tudjuk nézni ezen az oldalon.
Igazi hiánypótló az oldal, hiszen most egy helyen látom az összes akciót, sokkal gyorsabban tudok így dönteni. Nem kell a postásra várni, nem kell több oldalt egyenként megnézni, hogy éppen mi az akciós, hiszen ez már egy helyen is megtekinthető. Könnyen áttekinthető, egyszerűen használható, regisztrálás után pedig a kedvencek funkció is használható.
Legyen szó egy heti bevásárlásról vagy nyaralásról, mindig megéri figyelni az akciókat, így jó, ha kéznél van a telefonunk és a akcioleso.hu/auchan-akcios-ujsag oldal, így egy kicsit spórolhatunk is, ha időben tisztában vagyunk az aktuális kedvezményekkel.