Azt hiszem, ha van olyan dolog, amiben minden magyar ember egyetért, az az, hogy a Balaton szinte kihagyhatatlan úti cél. Én személy szerint nem is ismerek senkit, aki ne látogatna el, vagy ne tervezné, hogy leutazik a magyar tengerhez. Ha pedig valamilyen oknál fogva nem sikerül, akkor annak mindig nagy szomorúság a vége. Valahogy hozzátartozik a nyárhoz a Balaton parti séta, az ottani fürdőzés és a kisebb-nagyobb sétányokon való nézelődés. Már én is rengetegszer voltam a Balatonnál, de a sétányokon mindig úgy érzem magam, mint egy turista, aki most jár ott először. Szerintem ez ad egyfajta életérzést. Mindig kicsit olyan érzés, mintha több száz kilométerre lennék az otthonomtól. Nem tudom miért, de érdekes. Legutóbb egy baráti ismeretség által voltunk ott nyaralni, a ház szinte a parton helyezkedik el.
Széles társasággal mentünk, volt, akivel akkor találkoztam először. Jött egy srác is, aki egy nagyon szuper terepjáróval jött le, bár nagyon kevés cuccot hozott magával, de mint kiderült, nem volt véletlen, hogy egy ekkora kocsival érkezett. Panelban lakik, így nem nagyon tudja olyan szinten leápolni az autóját, mint amennyire ő szeretné. Persze jár kézi autómosóba, de az nem elég neki. A szállásunk pedig természetesen kertes házban volt, szép nagy kerttel, így úgy gondolta kihasználja az alkalmat, és teljesen rendbe teszi azt az autót. Mivel én is nemrég lettem autótulajdonos, így gondoltam, hogy végigkövetem a folyamatot és alaposan kikérdezem, hogy mit miért, és hogyan csinál, hátha kapok valami szuper kis tippet, mert hát nő létemre nekem nagyon fontos az autóápolás kívül-belül egyaránt. Konkrétan teljeskörű oktatást kaptam az autóápolásról.
A srác mindig egyetlen helyről szerez be mindent, amire szüksége van, az olajoktól kezdve, az ablaktisztítón át, egészen a gyertyákig. És most az ápolási szereket is erről a helyről vásárolta. Azt mondta, hogy ezen a helyen mindig megtalál mindent, amire szüksége van, ez pedig többek között annak is köszönhető, hogy Budapesten négy üzlettel is rendelkeznek a város különböző pontjain, így mindig, ha az egyikben nem találja meg azt, amire szüksége van, akkor megnézi egy másikban. De ha egyik üzletben sincs, akkor is tud rendelni a honlapjukról, ami webshopként is funkcionál. Ha nagyobb összegben szeretne vásárolni, mint ahogy most is tette, akkor általában online intézi a dolgot, mert egy bizonyos összeghatár felett a házhoz szállítás teljesen díjtalan. Lehetőség van a boltokba berendelni a megvásárolt árut, illetve adott benzinkutakra is, és a szállítás ebben az esetben is ingyenes. Mivel még nagyon kezdő vagyok a témában, mondta, hogy ha valami szimpatikus, nyugodtan rendeljem meg, és ha nem váltja be a hozzá fűzött reményeimet, akkor visszaküldhetem, mivel 100%-os termékgaranciát biztosítanak a termékeikre. De megjegyezte azt is, hogy ez nem valószínű, hogy megtörténik, mert professzionális és világszerte ismert márkák termékeit árulják, és nagyon kicsi az esélye hogy elégedetlen legyek. Vele már előfordult olyan is, hogy hosszasan elbeszélgetett az üzletben az egyik eladóval, és volt egy termék, ami náluk aktuálisan nem volt kapható, de ígéretet tettek neki, hogy utánanéznek a dolognak és megpróbálják beszerezni a számára. Gondolom, hogy mondanom sem kell, hogy nagyon szimpatikus lett nekem ez az üzlet, különösen így, kezdőként. Különösen azért, mert tényleg nagyon megbízható és népszerű márkák termékeivel dolgoznak, ez pedig azért fontos, mert az autóápolás ugyebár nem csak esztétikai kérdés. Nyilvánvaló, hogyha rendszeresen, a megfelelő és jó minőségű szerekkel tartjuk karban az autónkat, akkor az egyes elemek élettartama is megnő. Nehezebben lesz karcos, nem repedezik be ideje korán a bőrülés. Arról pedig nem is beszélve, hogy sokkal jobb érzés beülni egy olyan autóba, ami úgy néz ki, mintha új lenne.
Szóval, minden terméket, amit akkor a balatoni nyaraláson használt erről a helyről szerzett be. Az autó belteréhez többek között a Xado, Sonax és a Lotus Cleaning márkái közül is kaphatóak autóápolási termékek, mindegyik prémium kategóriának számít ezen a téren. Mivel bőr ülések találhatók az autójában, amiknek az ápolása és karbantartása nagyon fontos, így mindenféle terméket összevásárolt a Sonax márkából Vásárolt egy bőrápoló szettet, amihez tisztítókesztyűt is adtak, tisztítóradírt, bőrápoló krémet, bőrápoló habot, illetve egy olyan kefét is, ami bőrfelületeken is használható. Alapvetően nem lenne ennyi mindenre szükség, de világos a kárpit, ezért biztosra ment. Persze volt nála még szélvédőtisztító, ahhoz külön szivacs, illetve vízlepergető sprayt is vásárolt hozzá.
De ami a legkomolyabb autóápolási szereket igényelt, az az autó külső felülete volt. Ő tipikusan az a személy, aki már attól ki tud akadni, ha egy aprócska sárfoltot lát az autóján, úgyhogy erre tényleg bevetette a nehéz tüzérséget. Ebben az esetben is a Sonax márkát választotta, mivel ez vált be neki a leginkább. Legalább négy darab mikroszálas tisztítókesztyűt használt, biztos, ami biztos alapon. Először lemosta samponnal az autót, majd lekezelte rovareltávolító készítménnyel. Ezután jött az izgalmas része a dolognak, ugyanis, szintén a Sonax márkájú lakkvédővel kente be az autót, majd pedig a Sonax XTREME Brilliantshine gyorsviaszt használta. Konkrétan reggeltől estig tartott a művelet, de megérte, mert úgy nézett ki az autó, mintha éppen akkor gurult volna ki a gyárból. Hihetetlen tiszta és fényes lett.
Az olajwebshopnál ezek mellett egyébként az autóban vagy az autón megtalálható összes felületre kaphatóak ápolószerek, például a gumi felületekre, fém felületekre, felnikre és abroncsokra, cabriók esetében vászontetőre, szövet kárpitokra is.