Nem voltunk egy biciklis család, de körbetekerni a Balatont, na az ellenállhatatlan vonzerővel bírt. Már csak, mint ötlet is.
El is határoztuk, hogy ha nem is egyből, de évente többet és többet csinálunk meg egy tekeréssel ezen sokak által ismert és szeretett bicikliút-szakaszon, amely Magyarország egyik legismertebbje is egyben talán. Kellett hozzá egy kerékpártartó autóra szerelhető változata, és csak pár nap szabadidő. Így nem ez lett az egyetlen nyári utazós szabadságolásunk, de találtunk valami olyat tehát, ami hasonlóan vonzó, mint általában a másik szokott lenni. Nincs kis nyaralás meg nagy nyaralás végül is így, mert mind a kettő csodálatos. Az említett kerékpártartó autóra végül az autofelszerelesek.hu-ról került hozzánk, és nagyon elégedett vagyok vele. Négy bringát is le tudunk így vinni! És azóta is minden évben jól szolgált. Azért is linkeltem be fentebb, mert nagyon örülök, hogy hallgattunk a szomszédra, akinek mindig csodáltam a látványos autókiegészítőit.
Ő mondta tehát, hogy honnan szokott rendelni. Azóta már én is innen veszek egy csomó mindent a kocsihoz, nem csak ilyen nagy lélegzetvételű dolgokat szerzek be, amik nagyobb kiadások, de mind apróságok terén, mind ilyen komoly dolgokban, mint a kerékpártartó az autóra, náluk csak kiváló darabokat találok mindig. Nincs is panaszom semmire, ami tőlük jött eddig. Egy rakás olyan gyártót és márkát ismertem meg, amikről nem ártott volna tudni. Már tudom, hogy miből mi számít prémiumnak, de legalábbis ár-érték arányban a legjobbnak.
Van bringatartóból is vonóhorogra akasztható, meg a kocsi tetejére szerelhető tartó, és olyan is, ami a hátsó ajtóra applikálható, rengeteg nagy kategórián belül, sok-sok apróságot megtaláltok itt. Ráadásul mindenféle kocsitípusokra kitalálva. Vadriasztót is innen vettem, azzal együtt egy csúsztatható kartámaszt a múltkor, szóval természetesen a beltér is prímán berendezhető a termékeikkel.
A kereshetőség fantasztikus. Ha mondjuk a Kartámasz menüponton belül akarnánk szétnézni, feldobja a lehetséges autómárkákat (amiből rengeteg van!), utána még a típust is kiválaszthatjuk és még az évjáratot is! És mindenhez vannak cuccaik! El tudjátok képzelni ennek alapján, micsoda készlet az, amivel operálnak…
Így biztonságosan, kényelmesen, minden fontos dolognak a birtokában jutunk el minden évben a belföldi nyaralásunk helyszínére. Aki pedig minden nap sokat vezet, az amúgy is tudja, hogy ilyen dolgokon nem érdemes spórolni. Egyáltalán nem cserélni ezt-azt pedig eleve tilos. Az autó nem játék! De ők tudnak is talán az autofelszerelesek.hu létezéséről. Ha nem, akkor szívesen! 😉