Képtelen történet V. (Balaton-felvidéken) Hegyesd és Monostorapáti

Történt néhány éve, hogy elindultam, faluról falura járva, hogy elmondjam milyennek látom a Balaton-part mögötti, sokaknak ismeretlen vidéket. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elfogyott az útravalóm, jutottam ameddig jutottam. Útleírásom most itt adom közre, azzal, hogy egy (szerverről-szerverre) költözés során a képek bizony elvesztek. Ezért képtelen történet ez, de talán - a BalatoniWIW közösségi erejében bízva – lépessek lehetünk képbe hozni magunkat. Ha úgy érzitek, ki tudjátok pótolni mondandómat jelezzétek, hozzászólásban. És persze mindazt ami azóta, hogy ott jártam megváltozott:)

Az előző rész tartalma:Segítségkérő képtelen történet IV. (a Balaton-felvidéken) "Gyulakeszi"

Külön köszönet: Balogh Zsuzsának, Bartos Zsuzsának és Kónicz Lászlónak,illetve a hozzászólóknak az eddigi közreműködésért és képekért!

Amikor beindul a Művészetek Völgye programsorozata a Balatonpartról oda indulók közül sokan azon spekulálnak, hogyan lehetne időt nyerni, kilométert spórolni? A déli partról hajón, vagy bárhogyan Badacsonytomajra, Révfülöpre érkezők és a helyben leledzők a térképet méregetik.

A legrövidebbnek mindenképp Henyének tartani, majd onnan a földúton átvágni Kapolcsnak opció ígérkezik. Ebben nincs is hiba, ha gyalog, kerékpárral, vagy motorral vagyunk. Kocsival azonban nem merem ajánlani. Sok bátor embert láttam már, aki elakadt félúton… De hogy mégse keljen Tapolcát érintve kerülni, íme két lerövidítési alternatíva, mely gépjárművel is járható.

A Zánka – Tapolca úton a Káptalatóti leágazónál, azzal átellenben (a gépi szőlőművelést elősegítendő) indul egy hol betonozott, néhol aszfaltozott, itt-ott murvásra váltó, esetenként eltünedező, gödrös, kátyús, romániai túráinkat idéző traktorút. Diszelre ne menjünk be a település legelején forduljunk jobbra, az elkerülő útra (így is nyerhetünk egy-két kilométert).

Aztán irány Monosapáti.

A Révrülöp felől portyázók megpróbálkozhatnak a Mindszentkállát és Monostorapátira vezető utat összekötő, az előzőhöz hasonló paraméterekkel rendelkező átkötéssel, igaz ez csak kétharmadában betonozott, illetve murvás: csak száraz időszakokban kíséreljük meg négy keréken az átkelést és csakis Mindszentkálla felől, (mindig csak az egyenes irányt tartva).

Én is erre indultam, Hegyesdnek, majd onnan Monostorapátiba. A nagyobb meglepetést Hegyesd okozta.

A földúttá váló utolsó kilométeren qurdos és crossmotoros ér utol. Oda a táj nyugalma, porfelhő előttem, a lejtőn csakazértis: beérem őket. (Majdnem megfeledkeztem róla: ott ahol a betonút véget ér, ki van táblázva a „Szentimrepusztai kőtenger”, csakhogy a látnivalót eltakarják az elburjánzott cserjék. Bár ez a terület is a Balatonfelvidéki Nemzeti Park része, nem hinném, hogy nagy kárt okozna a kőtenger környékének kitisztítása!) **

Bár maga Hegyesd a műútról - az erdő és a valahai vulkán takarásában - nem látszik, egy fehér feszületet követően tábla jelzi, a bekötőutat. Az itt található, elhanyagolt állapotban lévő istálló, nem tartozhat a település idegenforgalmi vonzerejének leltárába, de a településre vezető hosszú kanyargós lejtő csábításának nem tudok ellenállni. A fák mögül előbukkanó völgyet az Eger- víz szeli át, rajta a régi római kőhíd biztosít átjárást még ma is.

Szoborfülkéjéből Nepomuki Szent János - , akit Vencel cseh király vétetett a folyóba, mert megőrizte a gyónási titkot – óvó tekintete kíséri az erre haladót.

A rendezett, virágos faluba érve, boroshordó jelzi merre kell tartaniuk a volt malomépületben működő Inhoff Borászatot keresőknek. Magam is erre tartok, szokásomhoz híven az alvéggel kezdem a falu felfedezését.

Igazán csendes, meghitt vidéki környezet fogad.

Rövidesen egy szabadidő-park félére bukkanok, színvonalas játszótérrel, padokkal asztalokkal, szemetessel, ártézi kúttal és árnyékos fákkal. A közelben egy HORGÁSZNI TILOS táblához közeledve tárul fel a töltés mögé rejtett bányató, melyben természetesen fürödni is tilos, bár mint megtudom, azért nyaranta benépesül a homokos partja, sőt bizonyos, a helyiek ismerte pontokról több méteres ugrásokat is meg szoktak kísérelni. (Hiába, no innen messzebb esik a Balaton.)

A temető melletti téren Szent Istvánnak állítottak faszobrot, nyílván a millenneum tiszteletére. A szépen rendbetartott temető tujasora sok régi és különös sírhoz vezet, érdemes ide is betérni.

A faluközpontban domb magasodik, melyre a század elején kis kápolnát emeltek. A templomot 1991-ben építették az iskolaházat átalakítva. Innen indul a parkerdőbe és a Hegyesd csúcsára, a vár omladékaihoz vivő turista út is. Az onnan feltáruló panoráma bizonyára lenyűgöző, ám csak gyalog érdemes nekivágni. A legalább egy órányi kaptatást most időszűkében kihagyom, még Monostorapáti is be kell cserkésznem.

A főutca „svábosan” széles. (Az Esterházyak telepítettek ide németeket.) Kétoldalt régi és új építésű lakóházak vegyesen, a parasztházak sajnos mind fakók, utcafronti tatarozásukkal sokat javulna a település összképe, mely egyébként kimondottan „pedáns”. A vízelvesztő árok mentén feszület, kerekes kút, régi piros szerkocsi virágok és még egyszer virágok.

A buszközlekedés Tapolca közelségének köszönhetően viszonylag sűrű, bolt csak egy van, szezonban egész napi, egyébként délelőtti és délutáni nyitva tartással. Aki itt kíván megszállni, kérdezősködjön: van rá lehetőség.

Hegyesdről Tapolcára lejuthatunk egy hátsó kis forgalmú úton is a felső faluvégről. Jómagam a másik irányt választom, s mivel nincs kedvem a főútra vezető kapaszkodóhoz egy a halastó felé tartó földúton indulok el. Ez a hirtelen jött ötlet jó opciónak ígérkezik: a tó fölött egy fehérre mázolt feszület tövében a műútba torkollik.

Innen egy megkapó sorszámozott fasor mentén haladva, Monostorapáti felé tartva a halastón játszó napfény visszatükröződése kápráztat el.

Nos, Monostorapáti: a „művészetek völgyének” nyugati kapuján számtalanszor végigautóztam, de kiszállni, körbesétálni nem volt jövésem. Átsuhanva a településen, néhány központi fekvésű, templom környéki épületen kívül nem sok minden csábított erre. A temető kápolnája figyelemre méltó, de a temetőt követő új építésű falurész nem igazán néz ki turisztikai célpontnak, mintahogy közelebbről szemügyre véve nem is az.

A régi falu - mivel a korábban bővebb vizű Eger patak gyakran megáradt – a hegyoldalra épült.

A tiszta, rendezett 1100 valahány lakosú faluban sok a fiatal, iskoláját mostanság újították fel EU-s támogatással. Helyben is több kisebb üzem működik, az erdészetben és a mezőgazdaságban, de a közeli Tapolcán is sokan dolgozhatnak. A vendéglátás minden formája adott a cukrászdától az éteremig, több boltja is van. (Óvodájának játszótere igazi gyerekparadicsom, még városi szemmel is irigylésre méltó.)

A főutcán végighaladva a hajdani kereskedők és iparosok polgáriasabb házait, míg az innen nyíló kissé emelkedő utcákon a paraszti és zsellérvilág nyomait fedezhetjük fel. Sok épületet már felújítottak, néhány a 70-es évek modernizációjának oltárán elvesztette jellegét, de még találni érintetlenül hagyott kis házikókat, pincéket, fészereket.

Érdemes tehát felkapaszkodni a hegyoldalba, sőt, aki keres talál: a volt temető helyén 19993-ban kilátót emeletek, melyről szépen áttekinthető a faluszerkezet és szép rálátásunk kínálkozik a közeli halastóra, valamint Hagyasd vulkáni kúpjára. Ezekben az utcákban az amúgy megszokott ártézi kutak helyet ásott kutak sorakoznak egymástól egyenlő távolságra, ilyet még másutt nem láttam.

A tekintélyes méretű barokk templom belül is csodálatos, udvarán a szentháromság szoborral átellenben a háborúk hősi halottainak emlékére a rendszerváltáskor turulmadaras emlékművet állítottak.

A patakon átívelő közúti hídon átérve az újfaluba érkezünk ahol sok említésre méltó látnivalót nem találtam ezért itt nem is időztem sokáig.

A faluközpontban, míg a vendéglőben a velős pirítóst készítik, leugrok a patakpartra. A futballpályán most is fociznak, a kőből épült színpad gazdag kulturális életet sejtet. Az Eger – víz melletti sikátor egy jobb sorsra érdemes romos épületig visz, valaha ez lehetett a malom, s mintha valaki nekiállt volna a rendbetételének, tégla és cseréprakások sorakoznak tövében…

Kezd esteledni, ezért eljátszom a gondolattal, hogy a Káli – medence falé helyből rövidítsek: állítólag van egy járható traktorút Szentbékálla felé, de félek rámsötétedik, a szőlőbirtokok labirintusában eltévedni meg végképp nincs kedvem. Marad inkább a már ismert Hegyesd – Mindszentkálla traktorút.

Mivel idő szűkében (és biciklivel) nem állt módomban megmászni Hegyesd hegyét, és a csúcsán megnézni a vár maradványait, illetve szemügyre venni a panorámát, itt ezt kipótolja Bartos Zsuzsa sok képpel illusztrált blogbejegyzése.