.

...

A düh, a tehetelenség és a végtelen szomorúság marcangol. Aggódom a falum, ja a város de nekem mindig falu marad. Az volt, amikor ott éltem, az is marad nekem már mindig. De vajon megmarad-e? Milyen…

A düh, a tehetelenség és a végtelen szomorúság marcangol.

Aggódom a falum, ja a város de nekem mindig falu marad.

Az volt, amikor ott éltem, az is marad nekem már mindig.

De vajon megmarad-e? Milyen lesz? Milyen lesz az élet?,lehet -e ott egyáltalán élni ezek után?

Keserű fájdalom csavarja a szivemet.Nem is tudtam, hogy igy szeretem ezt a falut. Eljöttem,mert ugy éreztem, nem nekem való.Itt élek a nagyvárosban már régóta, most mégis magaménak érzem,és féltem a helyet, ahol ekösször mentem iskolába,ahol együtt lógtunk kamaszkorunkban a többiekkel,ahol minden filmet megnéztünk a moziban....

Másoknak nyilván csak egy hir a sok közül,hiszen naponta hallunk katasztrófákról, ami távol van tőlünk,akár fizikailag, akár lelkileg,azt eltoljuk magunktól. Nem engedjük be. Védekezés. Elfásultság? Nem tudom. De most érzem,hogy milyen rettenetes a világunk.Nagyon bezárkóztunk magunkba,nem számit a másik ember. Pedig ha jobban figyelnénk egymásra,talán kevesebb tragédia történne....

Megtekintések: 6

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a . –nak.

Csatlakozzon a(z) . hálózathoz

HozzászólásokM.Kata által a Október 7, 2010-on 5:12am-kor
Sajnos amit írsz nagyából igaz. De vannak még akik törödnek a másikkal, akik szívükön viselik azt, hogy mi történik körülöttük, akik összefognak és segítenek ahogy tudnak. A katasztrófák mindig fájnak, főleg, ha van aki tehetett volna ellene. Remélem sikerül helyre állítani a természetet, bár ehhez nagyon hosszú idő kell és már soha nem lesz a régi. Összefogás az tényleg kellene, de ebben az országban az nagyon ritka. Sajnos

Rendezvények

© 2012   Created by ivcsek.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek

Bejelentkezés a csevegéshez