...

A Balatoniwiw újabb mérföldkőhöz érkezett, ugyanis a tagok számának folyamatos növekedése következtében az aktivítás is arányosan emelkedett, és ennek eredményeként a portál egy év leforgása alatt elérte eredetileg kitűzött célját: nincs főszerkesztő, a közösség demokratikus keretek között együtt építkezik.
A napokban Kovács Rita Csilla lepett meg minket egy kizárólag a Balatoniwiw részére kialakított képgalériával, ahol balatoni fotókat lehet feltölteni és egymás alkotását értékelni: http://balatoni.szunyi.com/index.php
Legutóbb pedig E'Josh készített Balatoniwiw logót, melyet most átadunk nektek véleményezésre. (Ma reggel újabb verzió került fel, azt is megmutatom)


Várom a hozászólásokat mind a műkedvelő, mind a reklám- és fotó szakmában jártas tagjainktól, mert a végleges változat valamennyi eddigi projekthez hasonlóan, most is a közös gondolkodást követően fog elfogadásra kerülni.
"Az idő amit a rózsádra vesztegettél: Az teszi olyan fontossá a rózsádat" áll Antoine de Saint-Exupéry A kis herceg című művében. Ezért Te is szánj rá pár percet, mert a pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el, magyarán szólva, ha van hozzáfűznivalód a képgalériához illetve a logó tervekhez, kérlek ne habozz, minél előbb tedd meg!
Hozzászólás
Szia Timi.
Nagyon aranyosat alkottál megint (bár nekem inkább egy dzsunkához hasonlít.Bocsi.). Jó ötlet. Én is megpróbálok ilyet.
5.
6. mindegyiken van zászló.............
Üdvözöljük a
.-on
Február 18, 2012 ettől: 6pm eddig: 7pm – Keszthely
0 Hozzászólások 1 TetszikFebruár 18, 2012 ettől: 6pm eddig: 7pm – Tihany
0 Hozzászólások 1 Tetszikkezdés Március 16, 2012 6pm; meddig tart: Április 8, 2012 7pm – Siófok
0 Hozzászólások 0 Kedvelikezdés Május 25, 2012 8pm; meddig tart: Május 27, 2012 7pm – Révfülöp
0 Hozzászólások 1 Tetszikkezdés Június 22, 2012 8pm; meddig tart: Június 23, 2012 7pm – Révfülöp
0 Hozzászólások 0 Kedveli© 2012 Created by ivcsek.
Profilkártyák | Jelentse észrevételét | Használati feltételek
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a . –nak.
Csatlakozzon a(z) . hálózathoz