Kezdem az elején: 1948 tavaszán megszülettem

Apám a Porlódi egyetemen éppen megszerzett új pozíciója (geológus tanársegédként a proff jobbkeze lett, aki őszintén kedvelte és az Ásványgyűjtemény gondozását is rábízta. Ez igen kedvére való volt és anyagagilag is hozott valamivel többet) okozta feldobodását jól ellensúlyozta idegessége. Izgult, mint egy elsőbálos szűzleány.

Sem szülni, nem szült még, sem az ezzel járó macerákkal nem volt tisztában. Őszintén szólva igen szeretett volna már utána lenni a dolgoknak, mintha neki kellett volna engem világrahoznia.

Anyám a filigrán tanítónő, alkata ellenére feltünően jól viselte látható növekedésemet.

Én, mint pocaklakó csak lubickoltam és nem is értettem a különös zajok és mozgások okát, amit eddig nem tapasztalatam. Az ok egyszerű: doktor ismerősünk nyomkodta anyám hasát, ami felért egy kiadós - mai értelembe vett - yetski bukással. Jóska bácsi a család (apám) barátja szülész és gyermek orvos erre nem is gondolt; csak nyomkolászott ide-oda.

Közben apám behurcolta az ányneműt,tisztasági cuccokat, a felírt patikaszereket, majd két körben a tűzifát is a szülészeti-klinikára, mert akkor a klinikáknak még gyógyszerre se nagyon futotta!

3 év telt el a háború óta, éppen csak befoldozták a bombaverte épületeket, másra nem igen tellett. A kórtermekben kokszos vaskályhák voltak és egy olyan esős hideg áprilisban az újszülött-osztályon egy kis melegre a kórteremben is szükség volt. A vizet a fürdőszobában a háztartásokban akkor szokásos hengeres melegítővel oldották meg. No, főleg ide kellett a fa. A központifűtés még csak részben lett romjaiból helyreállítva. (A ruszkik szerint így is túl nagy volt itt a luxus.)

Szó, mi szó anyámnak nem igen akaródzott az esetleg még tetves, volt katona-kórházba menni, ám Jóska doktor határozottsága és az én fordulgatásaim a hasában végül meggyőzték.

Néhány nap múlva, egy szemerkélő-esős, hűvös áprilisi napon anyám karonfogta apámat:

- Megyünk szülni! - mondta kissé aggódó, nem túl lelkes hangon.

- Egy kicsit ki kellene lépni, fél óra a klinika. Nálad van minden Jozsó?

Jozsó - mármint apám - gyorsmérleget készített a már bevitt és az útipoggyász tartalommal most becipelendőkről.

- Mehet a menet, a kismama a kettes vágányon kijár! (az egyik nagyapa vasutas volt) - humorizált apám kissé erőltetett vidám lezserséggel. Anyám egy kistáskával apám meg egy hajóbőrönd méretű vulkánfiber bőröndel besétáltak a klinikára. Jókor.

Fél óra múlva megjöttek a tipikus erősödő fájások és 16 óra 30-kor az ügyeletes szülész-madam előrángatott a kellemes meleg fészekből, amit nagy ordítással nyugtáztam.

- Egészséges, mondta Jóska doktor - mármint, megvan mindene - mondta heherészve anyámnak, aki ezt az enyhe kábítótól sírva-mosolyogva vette tudomásul és még erősebben szorongatta az enyhén véres lepedőcsomót, amivel le volt takarva.

Engem egy valaki k..va hideg vizzel mosott, majd jó meleget éreztem. Akkor még nem tudtam, hogy ez mi, de jól esett, mert a rámcsavart pelenkába így jó meleg lett. Később egy valami keményre fektettek és Jóska doktor kibontott a jó melegből és valami hideg fémmel nyomkodta a mellkasom. Erre én keményen pössentettem, mint egy szökőkút. Egyenesen Jóska doktor szép fehér köpenyére. Aki meglepődve hátrált és feldöntötte a mögötte lévő paravánt az ott fekvő vajúdó nőre. - Nagy löketje van a fiúnak Jozsókám! Mit csináljak a köpenyemmel? Este ügyeletes leszek! -Á ez csak szenteltvíz tanársegédúr! -vigyorogtak az ápolónők, majd megszárad.

Idővel a kórteremben rátettek anyámra, és ő megpróbált szoptatni, de a teje még nem indult meg. Akkor én úgy üvöltöttem, hogy állítólag a portásnak lent a földszinti kalickájában kiesett a decis-barack a kezéből.

Másnapra elrendeződött minden, lett tej, sőt még sok is. Így lett egy tejtestvérem akit nem ismerek.(Így mint nagy innyenc, nem tudtam még kikérdezni a minőség, íz és fűszerezés tekintetében hogyan értékelte a kapott tejcsit.)

Egyszóval fiúnak és KOS-nak születtem.

A család boldog volt. Végül is egy fiúval indítani nem kis büszkeség. Dagadt is apám melle, bár én anyámémat jobban értékeltem.