Képtelen történet VIII. (Balaton-felvidéken) Lét és nemlét mezsgyéin

Történt néhány éve, hogy elindultam, faluról falura járva, hogy elmondjam milyennek látom a Balaton-part mögötti, sokaknak ismeretlen vidéket. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy elfogyott az útravalóm, jutottam ameddig jutottam. Útleírásom most itt adom közre, azzal, hogy egy (szerverről-szerverre) költözés során a képek bizony elvesztek. Ezért képtelen történet ez, de talán - a BalatoniWIW közösségi erejében bízva – lépessek lehetünk képbe hozni magunkat. Ha úgy érzitek, ki tudjátok pótolni mondandómat jelezzétek, hozzászólásban. És persze mindazt ami azóta, hogy ott jártam megváltozott:)

Jöttömmel egy időben gyászhír érkezet Salföldre. A temetés másnapján magam is kimentem a temetőbe, mivel még nem jártam ott. Hülyén hangzik, de emberléptékű… Van tere, hűse, esztétikai értéke: van helye az elmélkedésnek.

 

S ha itt tartunk, irány a pálos kolostor közeli romja. Bent a rengeteg közepén, a maradványok körül, a fák törzse is mintha erősebb volna, fogható energia árad itt. Kár hogy szerencse kell ahhoz, hogy olyan időszakot fogjunk ki, mikor nem a gépkocsin, vagy lovasfogaton érkező látogatók adják meg az alaphangot a madárfütty helyett.

A kolostort tavaly ismét rendbehozták, de sajnos a szemetelők nyomai itt még borzasztóbak. Amúgy vannak kukák, asztalok, még ilyen célú fedett hely is. Egy szakrális helyen étkezni nem bűn, piknikezésre mégsem ajánlom… (Úgy hírlik voltak itt éjszakai goa-partyk is!)

A rom mögött, a vadetetőt elhagyva, Káptalantóti felé véve az irányt, szép erdei séta kínálkozik , fokozottan védett területen (táblák kidöntve, az avarban). Salföldhöz visszakanyarodva tisztásra, majd nagyüzemi szőlőművelésnek helyt adó völgybe érünk.

Salföldről, lehetne egy külön bejegyzést írni, de mivel a legfelkapottabb hely a Káli-medencében, ki-ki fedezze fel magának, tudja le "kötelező feladatként".