.

...

Cliff Arnall, a Cardiff Egyetem lelki egészséget befolyásoló jelenségekkel foglakozó szakembere több száz emberrel készített mélyinterjút, s ennek során találta meg azt a hat tényezőt, amelynek együttállása kiadja az év legsötétebb hangulatú napját.

E szerint január vége felé kedélyünket beárnyékolja a kemény téli időjárás, az, hogy elmúltak a karácsonyi ünnepek, újra egy munkás hét áll előttünk, miközben az év végi mértéktelen költekezés súlyos anyagi következményei már éreztetik hatásukat. Ráadásul az év negyedik hetére kifújt az újévi elhatározások lelkesedése is, s a közeljövő nem ígér újabb vidító szórakozásokat.

E hat elem együttesét Mr. Arnall egy bonyolult matematikai képletbe foglalta, ami kiadta az ismert eredményt. A brit kutató véleménye szerint számítása nemcsak az európai országok többségére érvényes, Kanadában és az Egyesült Államokban is azonos eredmény születne hasonló vizsgálat esetén.

A kutató mindenesetre úgy véli, jó ha tudjuk, hogy túl vagyunk az év legrosszabb napján. Ideje tehát előre nézni, s felkészülni arra, hogy jönnek még szép napok - ha nem előbb, hát júniusban.

H Á T  N E  H A G Y J U K  H O G Y  I G A Z A  L E G Y E N.

Egy csokor humorbonbon a Balatonról  nektek,hogy a kedvetek jobb legyen.

Egy férfi áll a Balaton-parton, mellette egy tábla: "Vadkacsa eladó". Odamegy egy német turista, és megkérdezi:
- Mennyi a vadkacsa?
- Háromezer forint.
A turista odaad kilencezret:
- Hármat kérek!
A férfi rámutat a tó közepére:
- Rendben, az a szélső három mostantól a magáé.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Balatonon egy barna, egy vörös és egy szőke nő elhatározza, hogy úszóversenyt rendez mellúszásban. A vörös és a barna viszonylag hamar leússza a távot, a szőke majdnem belefullad.
Nagy nehezen kimentik, lélegeztetik. Mikor magához tér, megszólal:
- Nem azért mondom, de szerintem ti használtátok a kezeteket is!

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

.A vak ember fel akarja dobni a hangulatot egy balatoni bárban:
- Akarják a legújabb szőke-viccet hallani?
Néma csend, megfagy a levegő. A mellette ülő férfi odasúgja:
- Vigyázzon, jóember, miket beszél... A mixer szőke, a kidobóember szintén. Én is szőke vagyok, 100kg, fekete öves karatés. A túlsó szomszédom egy 120 kilós, 1,90m magas szőke súlyemelő. Végül a maga másik oldalán egy kétméteres, 150 kilós szőke birkózó ül. Most gondolja meg, tényleg el akarja mesélni azt a viccet?!
Mire a vak:
- Inkább mégsem... Semmi kedvem ötször elmagyarázni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kovács néni a Balatonban horgászik és kifog egy aranyhalat. Azt mondja az aranyhal:
-Van 3 kívánságod, de a férjednek 3-szor jobb lesz!
-Jó. Legyek nagyon szép!
-Rendben, de a férjed 3- szor szebb lesz!!
- Legyek gazdag!
-Rendben, de a férjed 3-szor gazdagabb lesz!!
-Az utolsó kívánságom, hogy kapjak egy nagyon picike szívinfarktust.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Balaton parton kétségbeesetten kiabál egy ember:
- Segítség! A feleségem beleesett a vízbe. Nem tudok úszni, aki kimenti, annak adok százezer forintot.
Egy horgász gyorsan beugrik a vízbe, lebukik, nagy nehezen a partra húzza, majd kéri a fizetséget.
A férfi megnézi a kimentettet, majd így szól:
- Elnézést, de nem jól láttam. Ez nem a feleségem, hanem az anyósom.
Mire a horgász szomorúan:
- Sajnálom. Akkor mennyivel tartozom?

Remélem tudtam segíteni egy kicsit,hogy jobb legyen a kedvetek.

Legyen olyan szép a napotok amilyennek szeretnétek.

Megtekintések: 70

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a . –nak.

Csatlakozzon a(z) . hálózathoz

HozzászólásokCharlie (Turnherr Károly) által a Január 25, 2012-on 1:20pm-kor

Természetesen mindenkinek köszönöm a hozzászólást. Örülök,hogy sikerült megcáfolni ezt a kutatást.

HozzászólásokCharlie (Turnherr Károly) által a Január 25, 2012-on 1:19pm-kor

Juli. Ezt még nem hallottam. Nagyon jóóóóóóóóóóó.

HozzászólásokSchubert Erzsébet által a Január 25, 2012-on 7:58am-kor

Charlie! Neked is legyen szép napod (25-én is!) köszönöm! ((((((((((((((-:

HozzászólásokBánki Károly által a Január 25, 2012-on 7:55am-kor

A fiamtól hallottam. A Tyrannosaurus rex és Hamlet nálunk buliznak. Lesz nagy dínom-dánom. Valaki nem érti?

HozzászólásokTicz Mária által a Január 24, 2012-on 8:49pm-kor

:))))))))))))))))))))))) Jók! Köszi!

HozzászólásokCharlie (Turnherr Károly) által a Január 24, 2012-on 3:40pm-kor

Nagyon jó. Sokáig vigyorogtam.

HozzászólásokNagy Kornélia által a Január 24, 2012-on 3:06pm-kor

Hahha, még hogy rossz nap ilyen viccek mellett! Köszi Charlie, én is küldök egyet plusz egy saját bejáratú linket a weboldalunkon lévő 100 vicchez, ha még ezután hiányérzetetek lenne:

 

Egy ember csikorgó fékekkel megálló taxiból ugrik ki a badacsonyi kikötőben.
A hajó kb. tíz méterre a parttól. Kofferét nagy ivben a hajóra dobja, szó nélkül a vízbe veti magát, majd pár karcsapás után csuromvizesen felkapaszkodik a fedélzetre.
- Sikerült -lihegi elégedetten.
- Az biztos -szól az egyik matróz-, de nem tudott volna várni, amig kikötünk?

 

Még több balatoni vicc

HozzászólásokRaposa Árpádné által a Január 24, 2012-on 1:29pm-kor

Már nem lehet rossz napunk:-))))))).........köszi

HozzászólásokCharlie (Turnherr Károly) által a Január 24, 2012-on 10:18am-kor

:-))))))))))  Király a sirály.

HozzászólásokSzalay Richárd által a Január 24, 2012-on 10:16am-kor

Köszönöm Karcsi a vidám perceket, én is bízom benne, hogy ez nem lesz szomorú nap! :))

"A rendőr a Balaton partján sétál ötéves kisfiával. Egyszer csak a gyerek felkiált:
- Nézd apu, egy döglött sirály!
A rendőr felnéz az égre:
- Hol?" 

© 2012   Created by ivcsek.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek