.

...

IFY KÁPOLNA A SZENT GYÖRGY HEGYEN (HEGYMAGAS) (BALATON-FELVIDÉK)

Aki még látni szeretné ezt a haldoklásában is megkapó helyet, igyekeznie kell, mert hamarosan az enyészeté lesz. Mi 2010. november 1-jén jártunk ott. A kaput és a kápolna ajtaját bezárva találtuk, de a lyukas kerítésen és tornác ablakokon minden gond nélkül be tudtunk jutni. Viszont sokszor támadt olyan érzésünk bent az épületben, hogy az életünket kockáztatjuk, mert mindjárt ránk omlik az egész. Az épület főfalán hatalmas hosszanti repedés van, a tető több helyen leomlott vagy beszakadt, az ablakok mind kitörve, így a szél és a eső akadálytalanul jut be a helyiségekbe, tovább folytatva az idő és a törődéshiány rombolását.

Egy fiatal pár 2010 augusztusában 1 hetet töltött azzal, hogy kitakarította a kápolna legnagyobb helyiségét és az ott talált tárgyakból egy kis múzeumot alakított ki. Erről egy otthagyott napló bejegyzése tanúskodott.

A romos épület pusztulásában is gyönyörű, és felejthetetlen élményt ad, különösen azzal a tudattal, hogy 5-10 év múlva már biztosan semmi sem lesz látható belőle.

Megközelítés (csak saját felelősségre!):
Hegymagas felől, a Szent György-hegy oldalában, a Lengyel-kápolna mellett tovább a szőlők között a földúton, majd a kápolna tövében fel az ösvényen, s a kőkeresztnél balra a kapu. A kapu le van lakatolva, de mellette a kerítésen be lehet bújni.

A kápolnát Ify Lajos, első fonyódi plébános építette a II. világháború után, mikor is az eltávolítása helyett inkább önkéntes száműzetésbe vonult a saját birtokán. Nevéhez fűződik a fonyódi plébánia megalapítása, a templom bővítése, harangokkal és orgonával való ellátása, valamint az egyházi kerületen belül további öt kápolna építése. Mestere volt az orgonák és a harmóniumok építésének és karbantartásának. Az önként vállalt remetesége helyszínén is volt egy harmónium gyűjteménye, mely teljes egészében az enyészeté a kápolnával együtt, ahol remeteként a híveket és zarándokokat is szívesen látta. Fogadóképességét mindig egy zászló felhúzásával jelezte egy magas póznára. Másik szenvedélyének, az óragyűjtésnek már sajnos nyoma sincs, pedig egy másik szobája az órákkal volt tele az Ify-kápolnában. Hosszú szenvedés után itt hunyt el 1967-ben, s végső kívánságának megfelelően itt is temették el. Sírja a kápolna feletti bozótosban rejtőzik. Az egész területen a vandalizmus és a pusztulás nyomai láthatók, s nem méltó veszni hagyni egy ilyen emléket!

Ezek itt saját készítésű képek, 2010. november 1-jén:

A kápolna, teljes egészében:

Hosszanti repedés a főfalon:



Kilátás az ablakból a Badacsonyra, a sarokban pókhálóval:

Ezek korábbi képek, a bal oldali tető azóta már leomlott:





Megtekintések: 189

Megjelölések: Balaton-felvidék, György-hegy, Ify, Szent, kápolna

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a . –nak.

Csatlakozzon a(z) . hálózathoz

HozzászólásokBodorné Landi Julianna által a Április 11, 2012-on 12:07am-kor

Köszönöm,BéZsé, megkerestem a facebookon az oldalt és like-oltam, ez is valami, gondolatban pedig nagyon drukkolok!

HozzászólásokPapdi Balázs által a Február 15, 2011-on 11:31am-kor
Nagyon szomorú, bár ugyanakkor hangulatos fotósorozatokat lehet itt készíteni!
HozzászólásokMelnyák Józsefné Arany Klára által a Február 14, 2011-on 10:50pm-kor
Ez egy nagyon szomorú és sajnos igaz történet. Kinek a tulajdonában
lehet ? Szívszorító látvány.
HozzászólásokSteppán Szabolcs által a Február 14, 2011-on 10:09pm-kor

Pár éve jártam az Emmausz kolostorban.Készítettem pár fotót,itt az oldalamon meg lehet nézni.

Keserves látvány volt.A sorozatom címe is az!!

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Február 14, 2011-on 6:19pm-kor

Egy fiatal pár 2010 nyarán kitakarította a kápolna fő helyiségét és kis múzeumot rendezett be benne az ott talált tárgyakból (erről egy otthagyott naplóbejegyzés tanúskodik):

 

 

 

 

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Február 14, 2011-on 6:12pm-kor

Pusztulás mindenhol:

 

 

 

 

 

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Február 14, 2011-on 6:04pm-kor

További képek a kápolnáról, Szabó Balázsnak, aki  összefogást hirdetett a Facebookon az Ify-kápolna megmentésére.

Kedves Balázs, nagyon köszönjük a fantasztikus kezdeményezésedet és kérünk, hogy itt is hirdesd meg!

 

A kápolna bejárati kapuja, lelakatolva. Oldalán a kerítésen lyuk tátong, ott lehet bebújni. A kaput a kőkereszt alapján könnyű megtalálni a dús növényzetben.

 

A kápolna kertjében levő remetelak:

 

 

A kápolna vaskapuja is lelakatolva, de mit számít ez már, amikor szabadon jár be a szél mindenütt a kitört ablakokon, leomlott falakon és tetőn át:

 

 

Pusztulás mindenhol:

 

HozzászólásokM. Éva által a Október 28, 2010-on 5:37pm-kor
Nagyon szép lehett fénykorában, de még most is megvan a hangulata. Csak sajnos nem a legjobb állaptban.
HozzászólásokBánki Károly által a Október 28, 2010-on 9:16am-kor
Sajnos a értékek így kallódnak el Magyarországon egytől-egyig

© 2012   Created by ivcsek.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek