.

...

A szó szoros értelmében mindent elsöprő sikert aratott az I. Balatoniwiw Nap május 15-én szombaton Balatonfenyvesen. A rossz idő ellenére kihoztuk a találkozóból és magunkból a maximumot, ezzel jó példát mutatva a Balaton-könyéki rendezvényszervezőknek, akik az előrejelzés miatt sorra mondták vissza a programokat. Pedig jó társaságban az idő nem számít, a közösen eltöltött órák felértékelődnek.

Futó Péter barátunk, aki a távoli Hatvanból érkezett, meg is toldotta egy nappal a jeles eseményt: már pénteken leutazott és egyből meg is ejtettünk egy kiruccanást Keszthelyre. A mólónál láttunk többek között hattyút, „rút kiskacsát”, Hableányt, valamint összefutottunk Arnold Schwarzeneggerrel.

Siettünk is vissza Fenyvesre, hogy a naplementében a központban a strandon a Robinson Pizzériában gyönyörködhessünk. A már sokat emlegetett Lángosda kínálatából is kaptunk némi ízelítőt.

Ezután a partközeli házunkban a másnapra gyűjtött balatoni zenéket teszteltük teázással egybekötve a teraszon.

Másnap reggel érkeztek a további vendégek, akik a szőlősgyöröki Szent Anna Borház különlegességeit kóstolgathatták a „nagy találkozás” örömére. Hamarosan elindultunk a balatonszentgyörgyi Csillagvárba, ahol egy külön világba csöppentünk:

időutazás segítségével megcsodálhattuk az első balatoni hajót, egy autentikus jurtát fűzfavesszőből, egy 200 éves házat, háztáji állatokat, valamint az életpanoptikumot korhű ruhákban, helyzetekben, mindennapi használati tárgyakkal, pl. ágyúJ

Megtekintettük még a baba-, huszárbaba- és macikiállítást, majd a vendéglő kemencéjénél melegedtünk. Mikor visszatértünk szálláshelyünkre, átadásra kerültek a szponzori ajándékok: az előző játék nyerteseinek a Varga Pincészet által felajánlott pezsgő, illetve a Lazzarintól a kiváló minőségű olasz kávécsemegék.

A kötetlen programot követően mélyebb vizekre eveztünk: szakmai kérdéseket feszegettünk. Megtárgyaltuk elképzeléseinket az etikai kódexszel, a településmenedzseri hálózattal a hostess szolgálattal és egyéb Balatoniwiwes meglátásokkal kapcsolatban. Bánhatják, akik otthon maradtak, mert életre szóló élmény volt a résztvevőknek a kedves kis társasághoz csatlakozni, az egyetlen megtartott május 15-i balatoni rendezvényen.

Bár nem csobbantunk a Balatonban, mégsem fürödtünk be a találkozóval: a jókedvtől szem nem maradt szárazon, de ruha sem. Ezt bizonyítja, hogy vízirendőrökbe is csak az M7-es úton botlottunk beleJ A kemény mag az estét is együtt töltötte, az alábbi képek azt igazolják, hogy alaposan felforgatták a környéket, melynek hatására gyökerestől megváltozott minden. (Képek alább, illetve a többi résztvevő által feltöltött anyagban)

Megtekintések: 11

Megjelölések: Balaton, Balatoniwiw, Csillagvár, Keszthely, Nap, balatoni, bor, buli, eső, hajó, További műveletek...kávé, programok, strand, szex, szél, vihar

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a . –nak.

Csatlakozzon a(z) . hálózathoz

HozzászólásokSióPort - Siófok web kikötője által a Május 18, 2010-on 6:43pm-kor
Kissé kényelmetlen ülő alkalmatosság a Csillagvár rabjai vagy fakír vendégei részére

HozzászólásokSióPort - Siófok web kikötője által a Május 18, 2010-on 6:06pm-kor
A teafilter fizikája. Metamorfózis rakétává.

HozzászólásokBánki Károly által a Május 18, 2010-on 8:22am-kor
Ottó Mágus is átjött HÁZ-TŰZ-nézőbe és Öveges professzort megszégyenítő (Uri) Gellert kapott fizika kísérletei osztatlan sikert arattak.

A rakéta elszáll

HozzászólásokSióPort - Siófok web kikötője által a Május 17, 2010-on 4:43pm-kor
Bizony sajnálhatja, aki kihagyta! Sebaj, lesz még alkalom! Mi is megírtuk rövid élménybeszámolónkat a Siófoki WiW-en
HozzászólásokFutó Péter által a Május 17, 2010-on 12:19pm-kor
Sziasztok!

A Balatoniwiw Nap sikerült is meg nem is:) Nem sikerült azért, mert nem jöttek el annyian, mint ahány emberre számítottak a szervezők és az időjárás sem volt a legjobb. De mégis sikeres volt, mert akik ott voltunk, jól éreztük magunkat. Nem igazán törődött senki azzal, hogy milyen az idő. A hangulat jó volt, igaz, ehhez volt némi köze a finom boroknak is:))
Tényleg sajnálhatja az, aki nem jött el, de ez a beszámoló talán Őket is ösztönzi, hogy legközelebb velünk tartsanak:)
HozzászólásokPOLGÁR Vilmos által a Május 16, 2010-on 9:39pm-kor
Szia Gábor!
Mi is sajnáljuk, hogy nem tudtál eljönni és , hogy nem tudtunk személyesen megismerkedni.
De mi gondoltunk Rád és két "bizottsági ülés között a körünkbe lévő két fotós teljesen tiszta lencsékkel egy halom képet készített, azt mondták, hogy lesz egy pár álmatlan éjszakád mire megnézed az összeset. Szerintem lassan már kezdik feltölteni.
Üdvözlettel: Vilmos
HozzászólásokHortobágyi Gábor által a Május 16, 2010-on 9:27pm-kor
Sajnálom, hogy nem tudtam részt venni ezen a nagyszerű hangulatú találkozón.
A beszámoló nagyon érzékletes, de számomra az igazi gyöngyszemet a naplementés kép jelenti.
Ez akár egy „Uniós jelképfotó” is lehetne. Ha némi fantáziával tekintetek a felhőkre, egy elmosódott Délnyugat-Európa körvonalai sejlenek ki belőle. (Mondjuk, egy kicsit elmosódott Ibériai-félszigettel, no meg egy pár felesleges szigettel a Földközi-tengeren:) Vagy csak az én fantáziám ilyen „szárnyaló”???, pedig meg sem kóstoltam az említett finom borokat:))) Szerintem mindenképp szuper!!!
HozzászólásokAnnamari által a Május 16, 2010-on 8:44pm-kor
köszönjük a beszámolót;)
HozzászólásokKersák Zoltán által a Május 16, 2010-on 5:53pm-kor
Nagyszerű vendéglátás, kiváló hangulat, balatoni látnivalók! Köszönjük a szervezők fáradtságos munkáját! Jövőre több "nem kékfejű" is jöjjön!!!
HozzászólásokNagy Károly által a Május 16, 2010-on 5:05pm-kor
Ha tudom, hogy ilyen jó lesz,
én is elmentem volna

© 2012   Created by ivcsek.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek