Hozzászólás

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) pénteken-től

Kerékpáros ökopark Csopakon, csillagvártával és madárlessel

 

Ismét valami különlegeset akartak csinálni, hangsúlyozta Ambrus Tibor, Csopak polgármestere a község délkeleti sarkában kialakított csillagvártával, madárlessel, játszótérrel kombinált ökopark, kerékpáros pihenőhely felavatásánál.

A Sport utca déli végén épített kerékpárosállomás újabb elemével is azt szeretnék elérni, hogy a biciklisek és más turisták hosszabb időre megálljanak a településen, jobban megismerjék a vidéket, a Balaton élővilágát, hogy megcsodálják a balatoni nádast és a környék panorámáját.

A fejlesztés első elemét, a község keleti szélétől a strand főbejáratáig tartó új kerékpárutat már a nyáron használhatták a biciklisek. Az önkormányzat azt tervezi, hogy a község nyugati felén lévő, ma még rossz minőségű kerékpárútvonal helyett, új szakaszt alakítanak ki a hajóállomás és a Szent József-forrás között egy másik nyomvonalon.
A most átadott fejlesztések a kerékpárosbarát település című projekt részeként valósultak meg. A 93 millió forintos uniós támogatást a közép-dunántúli regionális operatív program keretéből kapták. Az önkormányzatnak a költségek 15 százalékát kellett sajáterőből biztosítani.

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 12, 2011-on 3:05pm-kor

Ivcsek ajánlója:

 

A dabosi templomrom és az "elfelejtett kastély, meg a  "Fingó-kút"
(így hívják, hát Istenem... :-))

Amikor a balatoni csodakeresés határait feszegetjük, elsősorban a   főszezonon kívül, a Balatontól egy napi járóföldre lévő, ősszel, télen,   tavasszal is élményszámbamenő helyekig megyünk el. E hatókör  perifériáján  fedezhető fel a Bakony-lábánál, térképen jelzet, az  erdő közepén  található, templom, (illetve kolostor?) és kastélyrom,  melynek megkeresését  elsősorban kullancsmentes időszakban ajánljuk.  A téli csupasz erdő, amúgy is  jobban engedi látni azt, ami az  építményekből megmaradt, a nyárelő és nyárutó  pedig a természet gyönyöreit  adja bonuszként, az épített csodák mellé.  Mivel a környék kis és  nagyvadakban gazdag, ne lepődjünk meg, ha velünk mit sem  törődve  (otthonosan) őz, vaddisznó kerül utunkba. A vulkanikus környékre   utal a közelben fellelhető Fingó-kút, amely ördöngös bugyraiból,   alkalomadtán, bugyborékolva szellent is, ha kedve tartja. Szóval, van  itt  minden, mi léleknek, szemnek, és orrnak ingere, ami a múltba és  (a  természetvédelem okán) a jövőbe mutat.

Mindez a Taliándörögd – Sáska – Szőc „Sóbri Jóska háromszögben” található, a Hertelendy erdőben lelehető fel, ahol utunk  során  kis szerencsével magunkon kívül (na, nem abban az értelemben), más  emberrel nem  is találkozunk (nem véletlen választotta búvóhelyéül e  területet anno a  bakonyi betyárvezér).

 

A Monostorapáti Erdészet területén az Agár-tetői erdőtömb északi  oldalán  található a XII. század elején bazaltból épült templomrom.  (Possession Dobos,  Dobuc, Dobus, Dabus, és legismertebb nevén  "Dabos").

 

Dabos (és nem Dabas) helység fölött állott templomnak, Szent  Jakab  apostol volt a védszentje, de a környékbeliek a  "Pusztatemplomnak",  hívják, míg a kastélyt „elfelejtettnek” titulálják. (A Fingó-kútnak,  nincs más ellenvetése, meg jobb híján  nincs „alternatív” elnevetése.)

 

1863-ban, Pesty Frigyes összeíratja az ország hely-dűlőneveit, és Dabos  város  romtemplomának mondja, mely fölött délről állott a pálosok  monostora, amit Dabos  népe "Kiskolostor" formában ismer még napjainkban  is. Romjai fölé emelték az  Okolicsányi, majd Rékássy kúriát, amit később  Hertelendy Kálmán és neje kastéllyá építettek át az 1930-as években.

A palota pusztulásának okára utaló írásos nyomot még nem találtam,  a  szóbéli elbeszélések felkutatására pedig időt, és módot kell  találni.

A kitűnő állapotnak örvendő templomtorony és a még megmaradt romok   állagmegóvása megtörtént, de a forrástörténetben mutatkozó anomáliák miatt sok a keveredés a közeli (szintén a pálosoknak tulajdonított és azonos szent oltalmába ajánlott) rommal, melyről a csodák között még  lesz  még szó. Magam utóbbinak tulajdonítom a pálos jelzőt, bár ez ügyben  bárki  tévedhet egy kerek erdőnyit.

 

A Dabospusztai románkori templomrom egykor Dabas falu egyháza volt,  elõször  1329-ben írtak róla. 1531 után a törökök elpusztították, ez után a  falu többé  nem szerepelt semmiféle krónikában. Itt is látni az  állagmegóvásra, újjáépítésre  tett erőfeszítéseket.

 

Az „Elfelejtett Kastély” (Hertelendy Kálmán volt az utolsó tulaj, aki a   kastélyt építette. Előtte ilyen-olyan templom, és kolostor állt a helyébe,  majd  romjaira/ból húzta fel a nemes az erdei lakot). Most eléggé romos, de  még így is  romantikusan impozáns. Látszik rajta, toldozzák-foltozzák.  Bájos lehetett a maga  idejében.

Tehát nem kizárt, hogy valóban, a templomrom fölött állott egy klastrom,  mely  a fentiek szerint világi hívságok építőanyagául szolgált, míg e  minőségében  ismét rommá nem nemesedett.

 

,A mai természetjárás utolsó állomása a „Fingó-kút” volt. Szépen  kiépített  forrástokkal, pihenővel. A „puki” a vulkanikus  utótevékenységnek  köszönhetően tör fel a forrásból időről-időre. Ehhez nem  volt szerencsénk…

Kevés a hiteles „forrás”, már ami a becserkésznivalókat illet, de az  embernek  azért van lába, biciklije, hogy elinduljon. Ha autóval érkezik, a  környéken  talál parkolót, aztán tovább gyalog, a térkép szerint (legyen  hát kéznél). A  többi mese és képzelet, de ha már a környéken vagyunk, akár a Haláp felől  kalandozva is itt találhatjuk magunkat.

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 12, 2011-on 2:58pm-kor

Ivcsek ajánlója:

 

A csodás Szent András templomrom (Taliándörögd)

Azt gondolhatnánk, hogy Taliándörögd Szőke Andrásról híres, de nem. Minden  Balaton-felvidéki falunak van híres lakója, legfeljebb kevesen tudnak róla… Azt  mondják sokan, hogy a falu az egyik legszebb település a vidéken. Nos, aki járt  itt már, eldöntheti, mi az igazság.  Azt is sejthetjük, hogy a „Művészetek  Völgye” korábbi rendezvényei okán, már sokan jártak itt, pedig nem, többen  vannak, akik még nem is hallottak róla, hát még több évszázados csodájáról a  Szent András templomromról.

Az Isten dicsőségére emelt, errefelé ritka magasnak számító  építmény fél évezrede küzd, dacol, az idő folyásával és az idő járásának szeszélyeivel. Mondhatni, jól bírja, mert mesterien, sőt  nagyon is mívesen építették meg. Pusztította a török, csapott bele  villám, mégis, mikor nyolc évvel 1848-at megelőzően, az uradalmi  magtárhoz kellett az építőanyag, hajóját puskaporral kellett  robbantani, hogy hozzáférjenek, méretre faragott köveihez. Talán  szentélye is csak azért maradt meg magasra törő, kecses ablakaival, mert a  magtárra, nem kell ekkora ablak… De ne legyünk gonoszak, tény, hogy a  Teremtő dicsőségére is hagytak valamit a „régi” templomból, pont a szebbik  részét. Azt meg persze, nem is sejthették az akkoriak, hogy e templom  helyén is szentély állhatott, feltehetőleg még az Árpád-korban, hogy  temetkeztek ide rómaiak, bronzkoriak, egészen a török hódoltság eljöveteléig,  mikor is végleg elnéptelenedett a Dörögdi-medence ezen része.

 

OSZTÁN tovább is van ám! Mondjam még?

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 12, 2011-on 2:55pm-kor

Ivcsek ajánlója:

 

Kapolcs „égkövei” és elfeledett óvára: a Királykő

Képzeljük el a Badacsonyt, vagy a Szent György-hegyet a bazaltorgonák és  eróziójuk törmeléke nélkül. Ugye nem megy? És most Kapolcsot a Királykő nélkül…

Nem egyszer fordult elő velem elő, hogy addig hajtogattam a térképet, míg az,  az évek során megtöredezett. Egy-egy ilyen színét vesztet „törésvonal” mentén  pedig sok minden meghúzódhat, olyasmi, ami mellett így könnyen elmegy az ember.  Kapolcson is nem egyszer jártam már, be is jártam a környékét, igaz inkább  biciklivel. Talán ezért, hogy – bár betértem a „Királykő” kocsmába – a  Királykövet nem kerestem - mint bölcsek, ama követ - pedig felért volna egy  megvilágosodással. (Írtam már itt, hogy amit nem lát az ember az számára  igazán nem is létezik, ezért is, ezzel a természeti jelenséggel véletlenül  találkozni, felér egy látomássál.) Ennek okán kivételesen meg sem mondom  pontosan hol keresendő, legyen annyi elég, hogy valahol Kapolcs felett.  (Majd tudják, merre, a helyiek!)

 

A szegényes faluszélen kezdődő hegylábra (jóval az odaköltöző emberek előtt)  lösz telepedett, az ebbe vájódott mélyúton elmélázva araszolhatunk felfelé, nem is sejtve, miféle csoda vár a magasban bennünket. A bükkös erdő zöld  fátyola mögött egyszercsak komoran előszürkéllik- feketéllik valami, ami csak  közelébe érkezve árulja el magát. Terebélyes, elaggott romló várfalként,  előreugró oszlopos bástyákkal meredezik előttünk a kapolcsi bazaltfal, a  Királykő. Előtte, a megtorpanó keskeny hegyláb- peremen egymás hegyén- hátán halmozódnak a leszédült bazaltlepények és a sohanemvolt várostrom álhírét  keltő jókora vulkáni bombák. Egy keskeny csapás kapaszkodásra késztetve visz  fel a Királykő kilátópontjára, ahonnan aztán szemünkbe téved a legteljesebb,  legigézőbb medencekép. Olyan, amelyik nem csak a római idők keltáit, de már  a bronzkor emberét is ideláncolta. Hátunk mögött ugyanis a szokatlanul lapos  fennsíkon sáncmaradványok sejtetik, hogy valaha egy névtelenségbe süllyedt nép  lakott itt.

Királykőn hivatalosan az 1960-as években fedezték fel a bronzkori földvár  maradványait, 1-2 tárgyat már találtak, de ásatások nem voltak még a  területen. Az északi meredek, bazalt sziklasortól hozzáférhetetlen helyen  állt, a monda szerint, Attila vára. Egy 50x80 méteres területen 20-40 cm  magas sáncmaradványok látszanak. A bronz-korban már biztosan letelepedtek itt  kultúrák, de fontos római hadiút is vezetett e sziklák alatt a patak medrét  követően, ráadásul a kismedence is jól belátható innen. Kapolcs mégsem  váráról hires.

 

Amit itt, a Királykőnél látunk, ha nem is egyedülálló, de megrendítő hatású. A mindenkori idők embere számára egyféle intő jel, hogy  vannak nála nagyobb erők is a Földön. A csodálatos kőzsákok, ha úgy tetszik,  bazaltorgonák hasonlóak a Badacsony és a Szent György- hegy képződményeihez.  Kialakulásuk az erózió és kifagyás együttes romboló hatásának, illetve a  bazaltláva oszlopos kihűlésének köszönhető. A bazaltfal peremi repedésein,  elválási hézagain  leszivárgó és esetenként megfagyó víz ugyanis tágas  üregekké, hasadékokká növelte a kőzsákok közeit. A kőzsákok kialakulása  gyaníthatóan a jégkorszakban volt a legerőteljesebb.

 

Különösen a nyugati- északnyugati fekvésű sziklafalak környezetében - nem  a Balaton- felvidék jellemző szubmediterrán elemei uralkodnak. Évszaktól  függően fellelhető a nyirkos erdőkre jellemző tavaszi lednek, a széleslevelű nőszőfű, vagy a szépséges, illatos turbánliliom. A sziklákon megkapaszkodva fel- feltűnik a piros madárbirs, a bazaltplatón pedig (többek között) fokozott  kíméletet igénylő nőszirom- félék és a fekete kökörcsin  virítanak.

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 12, 2011-on 2:51pm-kor

Ivcsek ajánlója:

Zalavár, avagy a hit lenyomata

Zalavártól a Kis-Balaton felé nemet, a település határában, egymás közelében fél tucat szakrális helyet találunk: ezek egy része romjaiban hever, míg a többi új keletű építmény, illetve emlékmű. A Kis-Balaton Bemutatóház piros teteje már messziről jól látható, itt érdemes leparkolnunk, ha kocsival járunk erre…

 

Az egykori Mosaburg (mocsárvár) a frank hűbéres Pribina, majd fia Kocel székhelye volt a 9. században. A honfoglaló magyarok 897-900 között megszállták Pannóniát, elfoglalták e várat és Zalavárnak nevezték el.  A hagyomány szerint e helyütt nyugszik Szent Adorján (Hadrianus) vértanú. A keresztény hitélet valószínűleg sohasem szűnhetett meg teljesen e vidéken. Feltehetőleg ezzel magyarázható, hogy a 9. században felszentelt Szent Adorján templom titulusa átöröklődhetett az István király által 1019-ben alapított bencés kolostorra. László király alatt a kolostor mellé ispánsági vár épült, amely Zala megye közigazgatási központja lett.

Pribina idejében e környék jelentős lakóssággal bírt (volt hát kit téríteni), nem véletlen hogy hosszabb időzött itt Ciril és Metod a két bizánci szláv hittérítő. Emléküknek az út menti emlékmű adózik.

 

Az épületegyüttest a középkor folyamán erődítménnyé, a 16-17. században várrá alakították, amelyet a török időket követően (1702-ben) felrobbantottak.

Az osztrák robbantómesterek (mint annyi várunknál, itt is) igen alapos munkát végeztek, az egykori erősségre csak egy – kis dombon álló – 1938-as keltezésű emlékmű utal, de a templom alapzata jól kivehető, a mártír feltételezett sírja pedig szintén jelezve vagyon.

A vár első okleveles említése 1164-bôl származik. Ez tehát a legrégebbi balatoni várunk.

Az egykor várrá alakított kolostor és templom helyén 1996-ban – Pelényi Gyula tervei alapján – emlékkápolna épült, az Árpád-kori alapokra.

Egykoron e területen három egyházi építmény állott. Az emlékkápolna helyén lévő templomot később a vár foglalta magába, és azzal együtt pusztult el. A harmadik, a valaha igen inpozáns háromhajós, kéttornyú bazilika pedig az út (észak-nyugati) túloldalán) keresendő. Ennek is csupán alapfalai állnak, de érdemes elsétálni ide, a mellmagasságú maradványok, jól visszaadják, a letűnt kor Istenességét.

 

A Récéskút nevű kis szigeten egy háromhajós bazilika alapfalai láthatóak.
A Karoling-korban épült, de a magyar egyházszervezés után újra használatba vették.

 

Az 1946/47-ben feltárt Récéskúti bazilika a Balaton vidék műemlékei között is kimagasló jelentőségű. A maga korában jelentős méretű, 12 x 20 m nagyságú bazilika alaprajza ma is sejteti az épület harmonikus szépségét.

A szemet gyönyörködtető Millenniumi Emlékművet (mely kiállítóhelyként is funkcionál) Makovecz Imre Ybl-díjas építészt tervezte, mint az első ránézésre látható:)

Az alábbi honlapon elérhető Kis-Balaton ház melletti nagy, minden igényt kielégítő játszótér a kicsiknek önmagában is jó programot ígér… A terület minden évszakban más arcát mutatja! Aki nem csak a Kis-Balaton védet természeti értékeire kíváncsi, de a terület múltja is érdekli, feltétlenül látogasson el ide!

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 7, 2011-on 3:55pm-kor

Szalay Richárd ajánlója:

Védettségre vár az őskori festékbánya Lovason

Európa legrégebbi ismert bányája, a lovasi őskori vörösfestékbánya a világörökség része is lehetne, de védettség alá helyezése mindenképpen indokolt, a felfedezése óta eltelt hatvan évben azonban érthetetlen módon semmi nem változott - mondta Kovácsné Kasza Katalin történész, a téma helyi szakértője az MTI-nek.

 

A szakdolgozatát az őskori bányáról készítő kutató elmondta: a ma is folyó kőkitermelés egyelőre nem tett kárt a Veszprém megyei bányában, amelyhez hasonlót a világon eddig egyedül Afrikában találtak, de a környezeti hatások, az időjárás előbb-utóbb eltünteti a több mint tizenegyezer évvel ezelőtt, a jégkorszak végén keletkezett külszíni bányát. Hozzátette: a vörös-festékbánya legnagyobb jelentősége, hogy bizonyítja, az őskőkorban - paleolitikumban - a vadászatból és gyűjtögetésből élő ember is képes volt eszközök készítésére, még az élelemtermelés kialakulása előtt.

 

Véletlenül bukkantnak az egyedülálló leletre 1951-ben, amikor a dolomitbányából útépítéshez szállított murva kitermelése közben finom vöröses por és hatalmas csontok kerültek elő. Akkor összesen 142, emberi kéz által pattintással, csiszolással megmunkált állati - jávorszarvas, kőszáli kecske, vaddisznó, daru - csontot találtak a régészek, a leletanyag az akkori Bakony Múzeumba, majd a Nemzeti Múzeumba került.

 

A Mészáros Gyula és Vértes László által folytatott kutatások szerint a festékbányából az ősemberek 24 köbméternyi anyagot termeltek ki, amelyet temetkezéshez, a vadászatot megelőző varázsláshoz, testfestésre vagy barlangrajzok készítéséhez használtak - mondta Kovácsné Kasza Katalin (kusid01@gmail.com; 06203879737), hozzátéve, hogy a vér színéhez hasonlatos vörös szín az életet szimbolizálta, az ősember ezért temetkezéshez és spirituális célokra használta a Lovason kitermelt festékport.

 

A bányából kitermelt hatalmas mennyiségalapján azt feltételezik a kutatók, hogy már az itt élő őskori ember is cserekereskedelmet folytatott a vörös festékkel, Magyarországon ugyanis még nem találtak barlangrajzokat, amelyeknél felhasználhatták volna a festéket.

 

A bányában a Nemzeti Múzeum szakemberei is végeztek ásatásokat, és Dobosi Viola több tanulmányt is írt - mondta a helyi kutató. Az első becslések még 45 ezer év körülire tették a lovasi őskori bánya korát, de az elvégzett szénizotópos vizsgálat nemrégiben kiderítette, hogy a leletek 11 470 évesek, ami a jégkorszak utolsó periódusának felel meg.

 

Az emberiség történetének eddig ismert egyik legrégibb bányája Királykút felett található, Lovas külterületén, és szabadon látogatható. Idén nyílt meg a faluház pincéjében egy állandó kiállítás a vöröses port tartalmazó festékgödrökről, de a festékfészek helye máig ismeretlen - mondta a kutató. Tájékoztatása szerint a terveik között szerepel egy menedékház és egy tanösvény kialakítása, illetve szeretnék elérni, hogy az őskori festékbánya védett legyen.

Az őskori festékbánya a térképen:

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 6, 2011-on 7:30am-kor

Ivcsek ajánlója:

 

Római romkert, avagy a hévízi római fürdő

 

 

Milyen furcsa belegondolni, hogy a mi szeretett Balatonunkat egykoron a rómaiak is (sajátjukként) pont így szerethették… Nyugat-Balatonon különösen sok római kori emlék maradt fent. És bizony ezek a romok hajdan nem hadi célokat szolgáltak, sokkal inkább a magas szintű gazdálkodás és a pihenés terei voltak. Így nem is csoda, hogy a magas fürdőkultúrával rendelkező civilizáció nyomai Hévízen is előbukkannak. Az egregyi városrészben nemrég befejeződött ásatás például egy hideg, meleg és langyos fürdővel ellátott első, illetve második századi nagy méretű, 1000 négyzetméter alapterületű kőépületre akadt, amely 45 méter hosszú és 23 méter széles volt, Mivel a régészek nem akadtak padlófűtés nyomára valószínűleg nem villáról van szó, de annyi bizonyos a rekreációt szolgáló „komplexum” egy épületcsoport meghatározó része volt fénykorában.

 

A számos épületből álló település most feltárt, helyreállított és bemutatandó épületét a hosszú használat során többször átépítették. Az I. század első felében egy fagerendákból összeállított boronaház épült fel, amelynek pusztulását tűzvész okozhatta.

 

Az épület vélhetően a II. század vége felé elpusztult, a III. században azonban más belső elrendezéssel újjáépült, sőt egy Mithras szentélyt is kialakítottak benn. Az oltár alapkövét a feltárás során megtalálták. A szentélyt és az épületet a IV. században lerombolták, azonban hamarosan ismét felépült, mígnem az V. század elején véglegesen elpusztult. A létesítmény funkciója ebben a periódusban is bizonytalan, vélhetően valamilyen gazdasági tevékenységre használták.

Most az ásatások befejeztével, a város úgy döntött az V. századi állapotokat rögzítve a romok közvetlen környezetét is rendbe hozzák, a romkertet, bemutatóhely jellegén túl szabadidős, és kulturális helyszínné alakítják. A parkosítást követően, a játszótérrel, pihenőpadokkal ellátott, a rom körbejárását biztosító – az Attila utcától induló – sétányokkal, bizonyára hívogató helyszínné válik, ahol rácsodálkozhatunk, hogy két évezreddel ezelőtt ugyanitt, miként töltődtek fel a vizek áldásaival a régiek.

 

A terület emellett alkalmassá válik fesztiválok, túrák, vásárok tartására, s a projekt keretében honlap is készül a romkertről.

 

Terveznek programokat is, igazi látványosságnak számítanak majd egyebek között a korhű jelmezes római történelmi séták, a Bacchus-bortúrák, a római színielőadások vagy például a legionárius harcászati bemutatók. A romkert egyébként nem csupán turisztikai szempontból érdekes, hanem történelmileg is jelentős lelet.

A rekonstrukciós munkálatok 2011 ősszén fejeződnek be.

 

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 6, 2011-on 7:26am-kor

Ivcsek ajánlója:

 

Kapolcs „égkövei” és elfeledett óvára: a Királykő

Képzeljük el a Badacsonyt, vagy a Szent György-hegyet a bazaltorgonák és eróziójuk törmeléke nélkül. Ugye nem megy? És most Kapolcsot a Királykő nélkül…

Nem egyszer fordult elő velem elő, hogy addig hajtogattam a térképet, míg az, az évek során megtöredezett. Egy-egy ilyen színét vesztet „törésvonal” mentén pedig sok minden meghúzódhat, olyasmi, ami mellett így könnyen elmegy az ember. Kapolcson is nem egyszer jártam már, be is jártam a környékét, igaz inkább biciklivel. Talán ezért, hogy – bár betértem a „Királykő” kocsmába – a Királykövet nem kerestem - mint bölcsek, ama követ - pedig felért volna egy megvilágosodással. (Írtam már itt, hogy amit nem lát az ember az számára igazán nem is létezik, ezért is, ezzel a természeti jelenséggel véletlenül találkozni, felér egy látomássál.) Ennek okán kivételesen meg sem mondom pontosan hol keresendő, legyen annyi elég, hogy valahol Kapolcs felett. (Majd tudják, merre, a helyiek!)

A szegényes faluszélen kezdődő hegylábra (jóval az odaköltöző emberek előtt) lösz telepedett, az ebbe vájódott mélyúton elmélázva araszolhatunk felfelé, nem is sejtve, miféle csoda vár a magasban bennünket. A bükkös erdő zöld fátyola mögött egyszercsak komoran előszürkéllik- feketéllik valami, ami csak közelébe érkezve árulja el magát. Terebélyes, elaggott romló várfalként, előreugró oszlopos bástyákkal meredezik előttünk a kapolcsi bazaltfal, a Királykő. Előtte, a megtorpanó keskeny hegyláb- peremen egymás hegyén- hátán halmozódnak a leszédült bazaltlepények és a sohanemvolt várostrom álhírét keltő jókora vulkáni bombák. Egy keskeny csapás kapaszkodásra késztetve visz fel a Királykő kilátópontjára, ahonnan aztán szemünkbe téved a legteljesebb, legigézőbb medencekép. Olyan, amelyik nem csak a római idők keltáit, de már a bronzkor emberét is ideláncolta. Hátunk mögött ugyanis a szokatlanul lapos fennsíkon sáncmaradványok sejtetik, hogy valaha egy névtelenségbe süllyedt nép lakott itt.

Királykőn hivatalosan az 1960-as években fedezték fel a bronzkori földvár maradványait, 1-2 tárgyat már találtak, de ásatások nem voltak még a területen. Az északi meredek, bazalt sziklasortól hozzáférhetetlen helyen állt, a monda szerint, Attila vára. Egy 50x80 méteres területen 20-40 cm magas sáncmaradványok látszanak. A bronz-korban már biztosan letelepedtek itt kultúrák, de fontos római hadiút is vezetett e sziklák alatt a patak medrét követően, ráadásul a kismedence is jól belátható innen. Kapolcs mégsem váráról hires.

 

Amit itt, a Királykőnél látunk, ha nem is egyedülálló, de megrendítő hatású. A mindenkori idők embere számára egyféle intő jel, hogy vannak nála nagyobb erők is a Földön. A csodálatos kőzsákok, ha úgy tetszik, bazaltorgonák hasonlóak a Badacsony és a Szent György- hegy képződményeihez. Kialakulásuk az erózió és kifagyás együttes romboló hatásának, illetve a bazaltláva oszlopos kihűlésének köszönhető. A bazaltfal peremi repedésein, elválási hézagain leszivárgó és esetenként megfagyó víz ugyanis tágas üregekké, hasadékokká növelte a kőzsákok közeit. A kőzsákok kialakulása gyaníthatóan a jégkorszakban volt a legerőteljesebb.

 

Különösen a nyugati- északnyugati fekvésű sziklafalak környezetében - nem a Balaton- felvidék jellemző szubmediterrán elemei uralkodnak. Évszaktól függően fellelhető a nyirkos erdőkre jellemző tavaszi lednek, a széleslevelű nőszőfű, vagy a szépséges, illatos turbánliliom. A sziklákon megkapaszkodva fel- feltűnik a piros madárbirs, a bazaltplatón pedig (többek között) fokozott kíméletet igénylő nőszirom- félék és a fekete kökörcsin virítanak.

 

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 5, 2011-on 12:22pm-kor

Ivcsek ajánlója:

 

Ezer éve itt működik, ma már csak álmodik a liszttel: az örvényesi csodamalom

 

 

Ismerek egy helyet, melynek neve: Malomsok, de az nem itt a Balaton felvidékén található, ahol mi tagadás valaha szintén sok-sok malom őrölt a sédeken, már ősidők óta. Hogy az őrölni való a halért, borért cserébe kerülhetett e vidékre az is biztos, mert itt a akkoriban a nagy erdőrengeteg mellett inkább csak borászkodni, legeltetni engedte az itt élőket a természet, a halászat mellett. Mégis friss folyású, a Balatonba igyekvő vizeken, nem egy malom lapátja forgott, mint az idő kereke. Csoda hogy ennyi malomból csupán egy, mára is működőképes, megmaradt mutatóba, még ha dologra igazából már nem is fogják. Üresen, monotonon róják köreiket a lisztet rég látott alkatrészek: forognak, csattognak, magukban, rekedten, szótlan dúdolva egy elfeledett nótát. A molnárok életét, hétköznapjait szépen és gazdagon bemutató, múzeummá avanzsált évszázados malomépület Örvényes egyik méltán híres látványossága. Itt, ugyanezen helyen, már ezer éve is sorban álltak az őrlésre várók s épp úgy csodálkoztak rá az emberi leleményre, a természettel harmóniában együtt élni képes ember találékonyságára, mint mi, a nagy fakerék forgásába feledkezve.

Igazán kár, hogy ide csak májustól, szeptemberig térhetünk, be, mert a Pécsely-patak be nem fagy, és tényleg kevés a működésében, hangulatában ennyire autentikus malom kis hazánkban. (No de ne legyünk telhetetlenek: lisztporos emlékű élményekért koranyártól, későnyárig bekukkanthatunk!)

Az örvényesi vízimalom a Balaton északi partján fekvő Örvényes községben, a Pécsely-patak partján található. Ez hazánk legősibb, a XI. századból származó vízimalma, mely máig működőképes. 1211-ben a tihanyi apátság birtokainak összeírásakor már prosperáló malomként említik. Megalapításától kezdve folyamatosan üzemel, ez idő alatt többször átépítették. A malom épületét a XVIII. században építették át utoljára. Értékes ipartörténeti emlék, idegenforgalmi látványosság.

A kis falu házai fehér tornyú templomok közé bújva a Pécsely-patak mellett sorakoznak. A környéken talált római kori épületmaradványok a III-IV. századból valók. A török pusztítás következtében elnéptelenedett falut 1733-ban Grasso tihanyi apát német telepesekkel népesítette be. A falu keleti részén, a temetőben áll a XIII. század végén épült egyhajós, egyenes szentélyű, nemrég újjáépített templom.

Sajnos a saját fürdővel és szentéllyel, kovácsműhellyel rendelkező II. századi római villát ne keressük, de a malom után, az azt éltető vízen átívelő kétszáz éves kétlukú barokk kőhidat – melyet középen Nepomuki Szent János vigyáz – feltétlen vegyük csodaszámba. Igazán szemrevaló, időt és áradást álló építmény!

Kedvcsinálóul egy videót ajánlok, mely tökéletesen visszaadja a hely hangulatát.

HozzászólásokBalogh Zsuzsa (Bézsé) által a Október 5, 2011-on 11:56am-kor

Ivcsek ajánlója

 

Wetland: erdei tavak a Fekete-hegy legtetején

 

Olyan zavartalan itt a természet, hogy ide jár számos ritka madár, s mind fekete: hollót, fekete gólyát is láttak már megpihenni itt. Félek is felkelteni e csoda hely iránt az érdeklődést, el ne vesszen ami megmaradt érintetlenségéből…

Akárhogyan is nézzük, a „magyar tenger” is csak egy tó, annak viszont egyedülálló szépségű önmagában is, különössen, ha még a környezetét is szemügyre vesszük. Itt a Balaton 1000 csodája között ezért eddig más tóval érthetően nem is foglalkoztunk, pedig a Balatonnal számtalan közeli vizes, illetve vízi élőhellyel van szimbiózisban, az itt oltalom alatt álló növény és állatvilág és a mi legnagyobb örömünkre. Ezek között a legeldugottabb, legérintetlenebb természeti csodák a hegyi és erdei tavak. Elsőként a Fekete hegy fennsíkján rekedő vizekkel foglalkozunk, hiszen itt mindjárt több fajtájukat is megcsodálhatjuk.

A Káli-medencét északról záró Fekete-hegyet, valamilyen okból nem számítjuk a tanúhegyek közé, pedig maga is az, nem véletlen, hogy olyan koporsóforma, mint testvérei. A Fekete-hegy amúgy is amolyan mostohagyerek sorsra jutott, a medence gyönyörűségeinek csupán hátteréül szolgál, kevesen másszák meg. Az egyedi déli panorámát nyújtó Eötvös Károly [;] kilátóról már szóltunk, a gyalogtúrázók érdeklődése (és helyismerete) többnyire idáig terjed, s innen már rohannak is lefelé, engedve a következő falu szépségei csábításának. Pedig ha tudnák, hogy méterekkel odébb az erdős platón, érintetlen tündérbirodalom lakozik. A Fekete-hegyi tavak élővilága zavarba ejtően sokszínű, és állandóan változó. Forró, aszályos nyarakon némelyikük ki is száradhat, de a téli csapadékos időszakot követően biztosan csúszkálhatunk bármelyik jegén. Az élet küzdeni akarásának, megújulásának színterei ezek a vizes gyöngyszemek, melyek egy hektárnál nem nagyobbak és másfél méternél sehol sem mélyebbek. Valójában nem tengerszemek ezek (mint sokan hiszik), hanem a bazalt süllyedéseiben kialakult tavak és láprétek, pocsolyák és dagonyák, melyek olykor átfolyással bírnak, mi több, mint kihúzott dugójú kőkádak, bizony el is szivárognak, s talán maguk is a Balatont táplálják vizükkel. Elmocsarasodásuk, kiszáradásuk az itteni élet, ciklikus rendje manapság, de voltak idők, amikor a helyiek halászni jártak ide, s nem is akármilyen volt a zsákmány. (A legérdekesebb hogy az élet megannyi magva, feltehetőleg a vízimadarak tollazatán került ide!). A legeltetést célzó erdőirtások aztán megtették a magukét, az árnyas tavak többségét, ma már jobban éri a nap, jobban ki van téve a párolgásnak. Talán csak a Barkás-tó tükrözi a régi állapotokat, mely körben erdővel határolt, s a közepén lévő bokorfüzes is védi a közvetlen napsugárzástól a vízfelületet.

Akik tehát az ég kékjének tükröződését is el akarják kapni, e meseszerű környezetben, jöjjenek fel a hegyhátra még nyár elején, akik a misztikus élményeket kedvelik, nyár derekán korareggel jöjjenek, amikor a pára ködében válik valószerűtlenné e különös tájék. De minden időben és évszakban hozzunk ide nagyítót, növény és rovarhatározót, meg távcsövet. A szúnyog és kullancs ellen védettek, türelemmel szemlélődve mindenfajta vízi lénnyel, szárnyassal és vaddal összefuthatnak. Magam itt találkoztam életem legnagyobb szarvasbikájával, melyet a vadászok azóta is hiába keresnek éjt nappallá téve. (Alig egy-két méterre voltunk egymástól, mikor szembesültünk a másik jelenlétével…)

Kár, hogy fényképezőgép nem volt nálam. Olyan mesés hely ez, hogy talán el sem hiszik, van még ilyen természeti csoda a nyári balatoni strandzsivajtól néhány kilométerre. (A kilátótól észak-keletnek haladva: Bonta, Bika, Barkás, a legfigyelemreméltóbb hegyi tavak neve, melyek lápként a turistatérképen is jelezve vannak.

Elsősorban pannon cseres–kocsánytalan tölgyesek és melegkedvelő cseres–molyhos tölgyesek fordulnak elő. Ilyen erdőtársulásokból áll a Felső- és Alsó-erdő tömbje, de a Fekete-hegy meredek oldalát és platóját is többnyire cseresek és molyhos tölgyesek borítják.

A Fekete-hegyi tavak közül a Bika-tóban leggazdagabb a szitakötő fauna, a Barkás-tóban fejlődik a lápi szitakötő, a Monostori-tó tőzegmohás fűzlápja rejti a megritkult barnacsíkos szitakötőt (Sympetrum pedemuntanum).

Szentélynek tartják e tómaradványokat az ökológusok és botanikusok. Mint amiképpen szinte az egész hegyi környezet is, legalább is annak háborítatlan részeit.

A nemzetközi irodalomban a vizes élőhelyekre általános kifejezés a wetland, mely tulajdonképp vizenyős területet jelent. Ezek az élőhelyek átmenetet (ökotont) képeznek a szárazföldek és a vízi élőhelyek között. 

• ‹ Előző
• 1
• 2
• 3
• …
• 12
• Következő >
• Lap