.

...

Tehát: min kéne változtatni a mostani balatoniWIW állapotokhoz képest: vélemények, javaslatok, ötletek ide!

Megjelölések: balatoniwiw, házirend

Megtekintések: 14

Válaszoljon erre

Válasz erre a beszélgetésre

Kedves Gyuri és mindenki!

Itt egy értelmezésbeli problémával találkoztál, találkoztatok:

- vannak, akiknek az az elnevezés, hogy BALATONiwiw, azt takarja, hogy itt minden a Balatonnal kapcsolatos, balatoni programokról, nyaralásokról, strandokról, szállásajánlókról, élményekről lehet itt olvasni és képanyagot találni, és ennek során más Balatont szerető emberekkel megismerkedni.

- vannak, akiknek az az elnevezés, hogy a balatonIWIW, elsősorban egy újabb közösségi szájtot jelent, ahol saját oldaluk lehet, ahol barátságokat, kapcsolatokat, ismeretségeket építhetnek, magukról ebből a célból fotókat tehetnek fel.

Ez a két nézet ütközik most ebben a fórumban.

Az előbbi táborba tartozók kifogásolják, hogy miért jelennek meg horvátországi, görögországi, Tisza-parti és egyéb más helyeken történt nyaralásokról készült fotók egy Balatonnal foglalkozó tematikus portálon, és miért kell ezeken átrágniuk magukat, hogy egy szép balatoni fotót találjanak a fényképek között. Ők nem ezért csatlakoztak ide. Ha horvátországi, görög stb. fotókat akarnának nézegetni, akkor azt olyan témájú oldalakon keresnék.
Megkérdezik tehát, hogy aki a Tiszáról akar feltölteni fotókat, az miért nem mondjuk az iwiw-en, a facebookon, a myvip-en vagy tudj' Isten még hány ilyen közösségi szájt van, teszi ezt? Miért itt a BALATONiwiw-en? Vagy miért nem csatlakozik mondjuk a TISZAiwiw.hu-hoz és teszi fel oda a fotóit (ha van persze ilyen), miért ide?
Ugye, ezt az álláspontot is meg lehet érteni? Teljesen!
Ahogy Vili írta, aki cipőt akar venni, a cipőboltba megy és nem a kozmetikumokat árusító drogériába.

A másik tábor viszont NEM szűken vett balatoni tematikájú oldalnak tekinti ezt a webet, hanem a szó második tagját figyeli csak és egy újabb "iwiw"-ként, egy újabb közösségi szájtként kezeli ezt az oldalt, ahol megmutathatja magát és környezetét, megoszthatja másokkal a BÁRHOL készült fotóit.
Meg is indokolja, hogy miért: hiszen rögtön a nyitóoldalon ki van írva, hogy itt saját oldala lehet. Márpedig a saját oldalára azt tesz fel, amit akar. És igaza van! Azonkívül ritkán jut el a Balatonhoz, neki nincsenek balatoni képei, de ennek ellenére szereti a Balatont és tag akar itt lenni, és szeretne itt is másokkal barátkozni, ismerkedni, ennek során a fotóin keresztül saját magát és lakókörnyezetét is megmutatni.
Ugye ez is elfogadható szempont? Teljesen!

Ezért kéne tehát olyan kompromisszumos megoldást találni, hogy mindkét tábor szempontjai figyelembe legyenek véve, továbbra is lehessen személyes és máshol készült fotókat feltölteni, de azok ne keveredjenek a balatoni képekkel.
Erre tettem most egy technikai javaslatot a korábbi hozzászólásomban Ivcsek felé, meglátjuk, mit válaszol.
Zsuzsa
Kedves BalatoniWIW-es tagok!
Ezt a lavinát én indítottam el, azzal hogy kértem a véleményeteket, meglátásaitokat, javaslataitokat.
Ez ideig azért nem reagáltam a hozzá szólásokra mert külföldön voltam, a mai nap próbálom meg a történéseket utolérni, és megérteni. De feszültségeket látva örülök, hogy felvetettem a témát. Rólam azt kell tudni, hogy már hosszabb ideje foglalkozom emberekkel, és hajlamos vagyok mindent egyszerűen látni......
Ebből következően van egy-két dolog amin nem tudunk változtatni. Ilyen az hogy különbözőek vagyunk / ez jó/,nincs olyan megoldás ami mindenkinek egyformán tetszik, ezek az emberi oldalai a dolognak. A másik, hogy vannak technikai korlátok is. Nekem az a meglátásom, hogy a technikai korlátokat figyelembe véve alakítsunk ki olyan álláspontot, ami a nagy többségnek elfogadható. Ehhez mi kell? Semmi más csak kompromisszum készség, és az hogy tiszteljük a másikat, bármi is a véleménye. Érveket olvashattunk pro és kontra, megtudhattuk hogy egy ilyen hálózat hogyan működik. Az itt elhangzottak MÉG NEM a házirend, csak hozzászólások, vélemények, javaslatok. Ahhoz hogy egy közösség jól működjön ahhoz kellenek irányelvek. így tudhatja az aki csatlakozik, hogy mire számítson. Az én észrevételem az, hogy itt a hozzászólások kapcsán sok dolog össze lett mosva.
Hát igen, a képekkel kapcsolatban, egy dolog ami nagyon markánsan kitűnik, az az, hogy a +18-as képeket elutasítjuk. Na de itt a következő kérdés, és a többivel mi lesz, vagy mi legyen? Az ÉN véleményem az, hogy itt játszik szerepet az önmérséklet,és az hogy az az oldal ahol éppen vagyok az milyen lehetőségeket kínál fel nekem.Ha bemegyek a cipőboltba, akkor nagy valószínűséggel a cipők érdekelnek és nem a kozmetikumok. Állítólag ez az élet több területén működik......miért ne működne itt is. Ha belépek egy közösségbe akkor elfogadom az ott kialakult szabályokat, a jókat és a rosszakat is, ha a közösség elfogad engem, akkor előbb utóbb küzdhetek az általam rossznak ítélt dolgok megváltoztatásán. A képekhez visszatérve, én a profilképet mindenképpen megkövetelném a tagoktól, a saját képeknél meg lenne egy olyan, hogy ha valakit elragad a hév, és ide tölti fel a családi fotóalbumát akkor a megfelelő emberek hívják fől a figyelmét. az olyanokra is gondolok, hogy egy téma /mondjuk gyerek, unoka,kutya,macska/ ugyan azon pillanatban többféle szögből megörökítve.
Tehát legyenek más fotók is MÓDJÁVAL. És egyet ne felejtsen el az aki ilyen magán jellegű képeket tesz fel, mégpedig azt, hogy a hozzá értő, és hozzá szokott szemek ezekből a képekből nagyon sok jó, vagy rossz következtetést vonnak le.
Ezen gondolatokat elolvasva továbbra is várom a véleményeteket, az együtt gondolkodás, és a jobbítás reményében. A célunk, hogy minél többen jól érezzék magukat itt, de különbözzünk a többi oldaltól!!!!!

Szép napot! Jó együtt gondolkodást!
Üdvözlettel:
Vilmos
Sziasztok! Ma egész nap Szöszkével egyeztettem, hogyan lehetne egy mindenki által elfogadható szabályzatot létrehozni, ami a több, mint 100 korábbi hozzászólást maximálisan szem előtt tartva készül el. Én a Balaton fanatikusokat képviselem, Szöszke pedig azokat, akik inkább a közösségért vannak jelen, és nem feltétlenül csak a Balaton szeretetéért. Nagyon tanulságos történet ez, mert főleg a vége felé mindenki igyekezett, még ha kompromisszumok árán is, de szülessen megoldás. Szöszke figyelmembe ajánlotta DJ Cabrio-Tomi egyik oldalát, ahonnan át is hoztam a házirendet, egy kicsit a Balatoniwiwre átpofoztam és már tettem volna is fel, amikor látom, hogy Szoszke időközben kiregisztrált. Nagyon sajnálom, pedig még abban is segített, hogy a regisztrációnál figyelmeztessük és elfogadtassuk az új taggal a profilkép kötelező feltételét. (Ez most már működik is!) Ezen kívül csak a +18 képek lettek volna kitiltva, a nem balatoni képeket, amennyiben nem ömlesztve érkeznek, mi is elfogadtuk volna. Szöszke is hajlott a megegyezésre, tegnap pl. egy nagy adag balatoni anyagot tett fel, többet, mint sokan egész eddigi tagságuk alatt. Azt hittem minden jó, ha a vége jó, és tiszta lappal (tabula rasa) folytathatjuk az egy éve megkezdett és azóta az egyik legsikeresebb Ning hálózattá fejlődő Balatoniwiw további építését. Itt többen is megsértődhettek volna, hiszen az elmúlt napokban szinte mindenkit aki aktív volt, ért valamilyen attrocitás.
Tehát a kiregisztrálás nem megoldás, mert a Balatoniwiw nem átjáróház, ezt mindenkinek meg kell értenie. Egy családban sem jönnek mennek az emberek, mert akkor az hamar szétesik. Aki meggondolta magát még 48 órája van, hogy visszajöjjön, azt követően a regisztrációnál automatikusan törlésre kerül és más néven sem tud jelen lenni.
Balogh Zsuzsa ötlete elvben kivitelezhető! Úgy látom. Persze ehhez ki is kell próbálni a dolgot...
Mint részemről a fáklyásmenet, de mint alapító előbb konzultálnék a közösség motorjával Bánki Karcsival, oszt lássuk:)

Kis türelmet! Lobbizni addig is nála tessék...

Üdv: ivcsek
(BéZSé: köszönjük)
Sziasztok!

Talán már senkit sem érdekel egy újabb vélemény, de ha mégis, akkor most elolvashatja az én véleményemet az egész vitáról.
Én, annak idején, azért léptem be erre az oldalra, mert szerettem volna egy olyan közösséghez tartozni, akik a Balatont kedvelik, akiktől újabb információkat szerezhetek, és akiknek én is átadhatok a saját balatoni ismereteimből.
Első meglepetésemben, amikor a sok, úgy nevezett „ide nem illő” képpel találkoztam, magam is hangot adtam a rosszallásomnak. Ezzel, valószínűleg minden olyan tag így volt, ill. van, aki konkrétan azért jött ide, mert a Balatonnal kapcsolatos témák érdekelték.
Aztán, telt-múlt az idő, és kezdtem barátokra lelni ebben a közösségben. Eleinte valóban a Balaton volt a fő téma (képek, programok, információcsere stb.), de egyszer csak azon kaptam magam, hogy sokkal inkább azért nézek fel az oldalra, mert a számomra kedves, szimpatikus emberekkel akarok néhány szót váltani, és valahogyan a Balaton, mint fő téma, kezd egyre inkább a háttérbe szorulni. Na, azért ebből nem szabad arra következtetni, hogy kevésbé érdeklődnék a Balaton iránt, sőt….., de valahogy mégis az lett a fontos, hogy mi történt a barátaimmal, bekapcsolódnak-e újabb partnerek a chatetésbe, tervezünk-e közelebbi (valós) barátságokat, és hasonlók.
Érdekes volt megfigyelni azt is, hogy egy-egy kisebb társaság hogyan formálódik közösséggé, és azt is, hogy mennyire más érdeklődési körű emberek is találhatók az oldalon.
Én azért azt a következtetést vontam le a látottak alapján, míg egyesek a Balaton iránti érdeklődésük kapcsán közösséggé formálódtak, náluk a Balaton, mint alap érdeklődés, nem változott, legfeljebb kevesebb szó esett róla, a mindennapi beszélgetéseikben. Ugyanakkor olyan csoportok is megjelentek, akiknél a Balaton szinte egyetlen egyszer sem került szóba, és beszélgetéseikben, hozzászólásaikban nyomát sem lehetett felfedezni annak, hogy legalább az itt tartózkodásuk hatására némi érdeklődést tanúsítanának a téma iránt.
És ekkor nyilallt belém a gondolat…… Lehet, hogy épp Mi, ill. a Mi közösségünk a leghibásabb abban, hogy ez a szituáció alakult ki?
Véleményem szerint itt, a „minden áron bővítsük a taglétszámot” koncepció vallott kudarcot. Hiszen a legtöbb olyan tag, akikkel az ún. „Balaton buziknak” problémájuk támadt, nem önmaguktól kerestek egy olyan oldalt, ahol balatoni témájú társalgást folytathatnak, hanem a már regisztrált tagok meghívására kerültek erre az oldalra. Ez nem is lenne elvetendő megoldás, ha nem a mindenáron, minél többet elv érvényesült volna a tagtoborzásban. És ebben a legnagyobb hiba épp az volt, hogy a toborzók esetében, nem minőségi követelménytől tették függővé a létszámtoborzásra ösztönzők a különféle jutalmakat, hanem kizárólag a mennyiséghez kötötték. Nem szeretnék senkit megsérteni azzal, hogy leminősítsem a baráti, vagy ismerősi körét, de azért meg lehetne nézni azt is, hogy kinek, vagy kiknek a meghívására regisztrált a legtöbb „problémásnak minősített” tag.
Talán érdemes lenne elgondolkozni azon, hogy szükség van-e a jövőben az ilyen „őrült tempójú” tagtoborzásra, és nem az lenne-e a célszerűbb, hogy azokat jutalmaznák, akik a közösségért legtöbbet teszik, a legaktívabb közösségi életet élik (és itt nem a piros szalag osztogatásra gondolok).

Én, azokat a tagokat is megbecsülném, akik ugyan nem a Balatonról diskurálnak, de legalább benéznek az oldalra, néhány megjegyzést fűznek egy-egy képhez, és megpróbálnak bekapcsolódni a közösséget leginkább formáló chatelésbe. Talán az Ő közreműködésük többet ér, mint a különböző statisztikai adathalmazok büszke tulajdonosainak közreműködése.

Üdv. Mindenkinek!
Gábor
Kedves Gábor!

Az általad írtakkal maximálisan egyetértek, és remélem, hogy ez az oldal egyre nívósabb lesz. Megérdemlik azok, akik létrehozták, rengeteg energiájuk és valószínűleg pénzük is fekszik benne.
Én meg élvezem a nyarat és a Balaton nyújtotta lehetőségeket. Annyira jól érzem itt magam, hogy teljesen elárasztott a nyugalom és boldogság, csak hálás lehetek a sorsnak, hogy ilyen gyönyörű helyen nyaralhatok. Jó lenne, ha ez a lehetőség mindenkinek megadatna, aki szeretne eljutni ide.

Mivel én is problémát generáltam, és nem szeretnék önmagam elől megfutamodni, átgondoltam, hogy az én megnyilvánulásom - bár jó cél érdekében, szegény agyongyötört anyanyelvünkért történt - durva, arrogáns volt, ezért teljesen megérdemelten kaptam hasonló stílusú megnyilvánulásokat. Önkritikát gyakorlok tehát, bár a nyelvünket továbbra is védendő, ritka értéknek tartom.
De ezzel magam részéről felfüggesztem a jelenlétet, megyek inkább strandolni, programokon részt venni.
Barátaimmal persze privát úton szívesen tartom továbbra is a kapcsolatot!

Mindenkinek szép, tartalmas nyarat kívánok!
A házirendben /elvileg/ benne van, hogy képet kell feltenni a felregisztrálónak magáról. Ezen az oldalon is több mint 3000 személy regisztrált, tehát valamilyen szinten elfogadja annak a közösségnek a nyilvánosságát.
üdv:Ili
Bocsánat, még egy - minden közösségben van valami, ami kiveri a tagok között a biztosítékot, van ahol a körüzenetek, itt a nem oda illő képek feltétele. A Balatoni fotók címszónál tényleg csak azok kellene, hogy legyenek, a saját oldalon pedig 1-2 személyes fotó. Itt a ning-oldalak fizetőssé tétele alkalmából is kerültek olyan személyek az oldalra, akik nem Balaton környékén laknak, /én sem/nem töltik idejük nagy részét itt, nem vitorláznak, stb. Viszont érdekli a Balaton és környéke, ha netalán valami folytán lehetőség nyílik itt nyaralásra, lehet találni szálláshelyet, éttermet, eseményekről tájékoztatót.
üdv:Ili
Kedves Ilona!
Az itt tárgyalt probléma szerencsére már megoldódott. A balatoni fotók menüpont épp a vita lezárásaként került kialakításra július 21-én és ott mindenki csak balatoni fotóit helyezheti el.
A személyes fotóit pedig továbbra is feltöltheti mindenki a saját adatlapján, és itt korlátozás nincs, hogy mennyit és milyet, csak a 18+ fotók nem megengedettek. Ez lett végül a sok hozzászólás után a tagok közös döntése.
Üdvözlettel: Balogh Zsuzsa
Elnézést, hogy már megoldott problémába szóltam bele
üdv:Ili
Semmi probléma, hiszen nem tudhattad. :-)
Épp javasoltam is rendszergazdánknak, hogy ha lehet, töröljük az eddigi hozzászólásokat, hiszen ez a probléma már megoldódott. De aki újonnan kapcsolódik be ebbe a fórumba, azt hiszi, hogy még tart a vita és lezáratlan az ügy.
Zsuzsa
Kedves Barátaim!
Én ugyan nem a Balatonnál lakom, jóval messzebb, de úgy gondolom, hogy aki ide belépett valamilyen formában tájékozódik az oldallal kapcsolatban, elolvassa netán az újabb híreket, megnézi a fotókat amiket ő nem készíthet, mert esetleg csak képről láthatja a Balatont. Ha küld képet valakinek és nem balatoni még nem jelenti azt, hogy nem érdeklődik.
Ha ennyire csak a balatoni és környéki emberek foglalkoznak érdemben szerintetek az oldallal, közösítsétek ki a többeket. Nekik ezek szerint nincs joguk itt lenni? Úgy látom itt a hozzászólásaitokat olvasgatva, hogy mintha egy kicsit ki akarnátok sajátítani magatoknak és nem örültök azoknak akik nem tudnak érdemi dolgokban hozzászólni. Hát mi csak olvassuk, hogy ezzel is tájékozottabbak legyünk. Nem gondoljátok, hogy néhány hozzászólás esetleg sértő is lehet? Én a helyetekben félre tenném az önzőséget és örülnék, hogy érdeklődnek a távolabbi helyekről is. Ez az én véleményem, de nem szentírás. Üdvözlettel Éva.

RSS

© 2012   Created by ivcsek.

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek